Valószínűleg nem fordul recesszióba a világgazdaság, ha sikerül lokalizálni a görög és az olasz válságot, vagyis sikerül megakadályozni a krízis terjedését. A növekedés üteme viszont ebben az esetben is várhatóan lassul – fejtette ki Csaba László közgazdász, egyetemi tanár Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában tartott előadásában.
Az MTA levelező tagja a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében tartott előadásában hangsúlyozta: az elérhető adatok mind azt mutatják, hogy a világgazdaság nem tart újabb recesszió felé, holott elemzők szinte egymással versengve festik a borúsabbnál borúsabb jövőképeket. Divatáramlatról lehet szó, amitől jó óvakodni - jegyezte meg. Emlékeztetett: sok elemző korábban azt mondta, hogy a 2008 őszén elmélyült válságnak vége, megindult a kilábalás, az utóbbi három-négy hónap fejleményei azonban elbizonytalanítottak és megijesztettek elemzőket, akik így most már recessziót jósolnak.
A lisszaboni szerződés ellentmond a közös pénz filozófiájának
Úgy vélte, leginkább az valószínű, hogy a következő időszakban lassul a növekedés üteme. Az euróövezet pedig „köszöni szépen, jól van, nincsen válságban” - fogalmazott Csaba László. Az országok közti kereskedelem erősödik, és a verseny is erősödik, egyebek között „a vendéglők, a szállodák, az egészségügyi szolgáltatások, a biztosítás és a mobilhívások területén, és ez már a gazdasági értékteremtés négyötöde” - hangsúlyozta.
A közös piachoz bevezették a közös pénzt, ami ugyanúgy jó gondolat volt, mint például az Osztrák-Magyar Monarchia vagy az Egyesült Államok esetében. Ugyanakkor a közös pénz nemzetek feletti költségvetési politikát igényel, ezt viszont politikai okokból nem lehet megvalósítani, mert a 2009 decembere óta hatályos lisszaboni szerződés, amely az unió működését szabályozza, a kormányközi jelleget és a nemzeti szuverenitást erősíti.
Az EKB nem is vehetne államkötvényeket
Közben a körülmények egészen másfajta működésmódot kényszerítettek ki, az Európai Központi Bank például tagállamok kötvényeit vásárolja, amit kifejezetten tiltanak az intézményre vonatkozó szabályok.
Ebben az értelemben az Európai Unió (EU), és benne az euróövezet persze válságban van, de története során mindig is válságban volt, és a jövőben is válságban lesz, „már ha válság alatt azt értjük, hogy kitűzünk valamit magunk elé, és nem érjük el maradéktalanul” – mondta a kutató.
Az EU-nak azonban az állandó válság ellenére sincs igazi alternatívája. Az EU „legnagyobb vonzereje, hogy kívül nem tágasabb. Nem tud olyan rossz lenni, hogy jobb legyen kívül, mint bent” – fogalmazott Csaba László.
Haladunk az Európai Egyesült Államok felé?
Az EU sokféle törekvés eredőjeként létrejött képződmény, amelyet „ebben a formában talán senki sem akart”. A folyamatok iránya azonban egyértelmű: egy közös európai állam kialakulása felé mutatnak. „Haladunk a szupranacionalizmus, a közös politikák irányába, és ez nem kérdőjeleződött meg attól, hogy néhány országban a politikai elit rendkívül felelőtlen volt, és a politikai haszon maximalizálásán kívül semmilyen elvet nem követett” – mondta Csaba László.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
3 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
4 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
4 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
5 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
5 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
6 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
7 órája
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Ekkora hatása lesz a Szigetnek a GDP-re
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Havaria-helyzet van Pakson – ez volt a kormányzati tájékoztató
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Mi lesz ebből? Fontos dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



