3p
Napok óta tízezrek követelik Romániában a szocialista-liberális kormány távozását. Szerintük a hatalom korrupt, a bérek alacsonyak, ráadásul a csendőrség brutálisan lép fel a demonstrálókkal szemben. A hatósági erőszakot a román államfő is elítélte. A tüntetők azt kiabálták: "nem távozunk, amíg nem távoztok".
Betöltötték a teret: kormányellenes tüntetés Bukarestben 2018. augusztus 10-én. EPA/BOGDAN CRISTEL


Ismét a szocialista-liberális kormány távozását követelő ellenzéki tüntetők gyűltek össze szombaton a bukaresti kormány székhaza előtti Victoria téren. Ezúttal az ellen is tiltakoztak, hogy a román diaszpóra előző napi kormányellenes megmozdulását a csendőrség erővel feloszlatta. A csendőrség szerint a tömegben rendbontók vegyültek el.

"Nem távozunk, amíg nem távoztok"

A szombati megmozduláson a külföldről nyári szabadságukra hazatért román vendégmunkások mellett a tömeg nagyobbik részét a másfél éve kezdődött romániai ellenzéki tüntetéssorozat hangadói tették ki. Létszámukat a román közszolgálati Agerpres hírügynökség 15 ezerre, a több ellenzéki médium pedig 20-30 ezerre becsülte, írja az MTI.

A Dancila-kabinet távozását követelő tüntetők eltökéltségük jeléül azt skandálták a kormány székháza előtt, hogy "nem távozunk, amíg nem távoztok".

Elegük van a korrupcióból

A bukaresti demonstrációval egy időben Románia több nagyvárosában is ezrek követelték a kormány távozását, a korrupt, büntetett előéletű politikusok eltávolítását az ország éléről, és tiltakoztak az előző napi, szerintük brutális és indokolatlan csendőri erőszak ellen. A demonstrálók emellett az igazságszolgáltatás függetlenségéért, valamint magasabb bérekért tüntettek.

A helyi Hotnews szerint Nagyszebenben 8 ezren, Iaşi-ban 6 ezren, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban és Konstancán is körülbelül 3 ezren kérték a Dăncilă-kabinet lemondását és előrehozott választások kiírását.

Pénteken a csendőrség rohamosztagai könnygázgránátokat és vízágyúkat vetettek be a tüntetők ellen, akik kövekkel dobálták őket. A BBC szerint legkevesebb 100 demonstráló és tíz rendőr megsérült.

Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök elítélte a "civil megmozdulást eltérítő", garázdálkodó, a rendfenntartó erőket támadó "szervezett rendbontókat", akiknek az azonosítását a titkosszolgálattól várja. A kormányfő azokat a politikusokat is bírálta, akik a drámai helyzetből a hatóságok elleni "alaptalan vádaskodással" próbálnak hasznot húzni.

Brutális csendőrség

Klaus Iohannis államfő viszont a csendőri erőszakot ítélte el  Facebook-bejegyzésében. "Egy igazi demokráciában mindenkinek joga van tüntetni, de az erőszak - politikai nézetektől függetlenül - elfogadhatatlan. Határozottan elítélem a csendőrség brutális, a Victoria-téren tüntetők többségének viselkedéséhez képest teljesen aránytalan közbelépését" - írta a bukaresti szocialista-liberális kormánnyal szemben álló jobboldali államfő.

A román kormány egyébként a  héten bocsátotta közvitára az új nyugdíjtörvény-tervezetet. A nyugdíjakat újraszámolják, és több újdonságot is bevezetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG