3p
Székesfehérvár fideszes polgármestere újra kifakadt a módosítás ellen.
Cser-Palkovics András (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

„Meggyőződésem, hogy a Versenyképességi Tanács által az iparűzési adó drasztikus csökkentésére vonatkozó, és a sajtóban Parragh László kamarai elnök által napok óta hangoztatott javaslatai hibásak, az érintett településeknek és térségüknek egyaránt károsak” – írja friss bejegyzésében Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Facebook-oldalán.

Néhány nappal ezelőtt szerkesztőségünk is megkereste több megyei jogú város önkormányzatát, hogy megtudjuk, miként értékelik, hogy hozzá akarnak nyúlni az iparűzési adóhoz, illetve várhatóan mekkora bevételkiesést okozna a településnek, amennyiben a kormány tényleg elfogadja a Versenyképességi Tanács javaslatát.

Akkor megkérdeztük a székesfehérvári önkormányzatot is. Cser-Palkovics András részletesen kifejtette véleményét a módosítással szemben. Akkor többek között azt mondta, örül annak, hogy megkezdődtek a tárgyalások a felvetett javaslatokról, amelyeknek bevezetése, reméli, hogy elmarad.

A polgármester egyben megjegyezte: amennyiben az iparűzési adó rendszerében szeretne további kedvezményeket adni a gazdasági szereplőknek az állam, akkor arra van lehetősége a szolidaritási hozzájárulás terhére, aminek alapja a magas adóerő-képesség, azaz az iparűzési adóbevétel. További részletek itt.

Székesfehérváron egyébként 2019-ben a 25,8 milliárd saját bevételéből 20,1 milliárd forintot tett ki az iparűzési adóból befolyó összeg, országos harmadik hely, ennek 48 százalékát 10 cég fizette.

Ebből tartanak fent iskolát, kórházat

Cser-Palkovics András szerdán a Facebook-oldalán jelentetett meg egy hosszabb bejegyzést, amelyben a fenti idézeten túl leírja, miért nem ért egyet az adó megváltoztatásával. Szerinte az iparűzési adó esetleges jelentős csökkentése káros a városok polgárainak, a gazdaságnak pedig zsákutca, hiszen nem vezethet tartós növekedéshez, ami rossz az embereknek.

„Ez a bevétel biztosítja a szabad mozgásterét a városnak, az állami normatívák mellett garantálja a város működését, belőle tartjuk fent az intézményeket, emeljük a béreket, nyújtunk szolgáltatásokat a megye minden polgárának, mennek az autóbuszok, utaznak ingyen a nyugdíjasok, kapnak kedvezményes bérletet a diákok. Adunk támogatást a kórháznak, a mentősöknek, a kultúrának (pl. színház), az oktatásnak” – sorolta a polgármester.

A polgármester szerint a most javasolt intézkedések hatása beláthatatlan. Meghaladhatja az évi 2-3 milliárd forint kivonását Székesfehérvárról.

A teljes írást itt olvashatja:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG