3p
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy friss interjúban úgy fogalmazott: az intézkedés új befektetőket csalogathat az országba. Hogy az önkormányzatokat az átalakítás mennyire rosszul érinti, arról nem esett szó.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Fotó: Kovács Attila / MTI

Új befektetőket csalogathat Magyarországra az iparűzési adó átalakítása - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban megjelent cikkben Parragh László azt hangoztatta: most van óriási szükség adócsökkentésre, például azért, mert egyre több nagyvállalat dönt úgy, hogy Kínából visszaköltözteti Európába a termelést, s célpontként Magyarország is szóba jöhet.

Akár 80-100 milliárd forint is maradhat a cégeknél, ha a kormány elfogadja azt a javaslatot, amely több kedvezményes szabállyal bővítené a helyi iparűzési adó rendelkezéseit - jegyezte meg a lap.

Parragh László szerint az önkormányzatok is jól járnának, az új beruházásokból érkező pluszbevételek ugyanis pótolni tudnák az esetleges kiesést.

Erről az önkormányzatoknak egészen más a véleménye: még a kormánypárti városok is lázadoznak az iparűzési adó átalakítása ellen. A témáról épp ma reggel közöltünk hosszabb cikket.

A Magyar Nemzet arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés miatt az elmúlt években megugrott az iparűzési adóból származó bevétel.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács a hónap elején javaslatot tett a kormánynak a helyi iparűzési adó megváltoztatására. Ennek értelmében módosulnának az értékcsökkenés és a kutatás-fejlesztés leírhatóságának szabályai, miközben megszűnne az adófeltöltési kötelezettség. Parragh László azt hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek, hogy az új rendelkezések az adóteher érdemi mérséklését jelentenék.

A magyar gazdaság versenyképességéhez adócsökkentés kell - vélekedett a kamarai elnök, aki egyben a versenyképességi tanács tagja is. Azt mondta, egy multinacionális vállalatnak mindegy, hogy Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon telepszik meg; amit vizsgál, az a befektetési környezet.

Az iparűzési adó az önkormányzatok egyik fontos bevételi forrása, egyes polgármesterek már a települések ellehetetlenítésének veszélyét emlegették - vetette fel a Magyar Nemzet. Parragh László úgy reagált: igen komoly bevételt jelenthet, ha egy városba új vállalkozások érkeznek. Az adócsökkentésre fordított összeget a megjelenő cégek beruházásai, fejlesztései akár teljes egészében visszahozhatják - hangoztatta.

Példaként említette, hogy pár év alatt másfélszeresére ugrott a helyi iparűzési adóból származó bevétel. Tavaly 830 milliárd forint körül mozgott az önkormányzatokhoz együttesen befolyt összeg, amely három éve még nem érte el a 640 milliárdot, előtte három évvel pedig alig haladta meg az 520 milliárdot - közölte Parragh László a Magyar Nemzettel.

via MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG