1p
Az elemzők szerint bár önmagában soknak tűnik, hogy 6 hónap alatt összejött az éves deficit 90%-a, az elmúlt években ez a szám sokkal rosszabb volt. Vannak kisebb tételek, amivel bevételi oldalon a kormány nem számolt, de tartalékaink nincsenek az idei évre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közlése szerint az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya az első félévben a deficit 517,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat mintegy 90 százaléka. A törvényi előirányzat 2012-re 576,2 milliárd forintban határozta meg az államháztartási hiányt. A kormány fogadkozik, teljesíti a hiánycélt, de vajon összejön-e nekik?

Tartalékaink nincsenek

Németh Dávid, az ING Bank elemzője elmondta: a várakozásoknak megfelelően alakult a júniusi hiány, mivel a kamatkiadások is jelentősek voltak, valamint az áfa-visszatérítés hatása is jelentkezett. Az látszik ugyanakkor, hogy nincsenek nagy tartalékok a költségvetésben, de az év második felében várhatóan nem jelentkezik nagy hiány az előző évek tapasztalatai alapján.

A szakértő szerint az év egészében nagyjából tartható lesz a 2,5 százalékos államháztartási GDP-arányos hiánycél, de a 3 százalékot semmiképpen nem haladja majd meg a deficit. Év végén folyik be a költségvetésbe a társasági adó, és a válságadók is folyamatosan érkeznek; mindkét bevételi forrás hordoz kockázatokat - mondta Németh Dávid, hozzátéve, hogy a kiadási szerkezet az első félévesnél kedvezőbben alakulhat az év második felében.

A 90%-os szint biztató

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője szerint a tavalyinál jóval kedvezőbb az idei államháztartási egyenleg, már az is nagyon biztató, hogy az egész éves hiányra vonatkozóan az előirányzat mintegy 90 százaléka lett a központi alrendszer első 6 havi deficitje.

Az elemző elmondta: előzőleg ugyanis az első féléves hiányok rendre 100 százalék felett voltak, ezt azzal magyarázta a pénzügyi, majd később a nemzetgazdasági tárca, hogy jelentős adóbevételek érkeznek be a második félévben. Suppan Gergely kiemelte: nagy valószínűséggel teljesíthető idén a GDP-arányosan 2,5 százalékos államháztartási deficitcél.

Sőt, az elemző szerint még lefelé mutató kockázatok is érvényesülhetnek, azaz még ennél is kisebb lehet a hiány.

Még mindig csordogálnak a nyugdíjforintok

Suppan Gergely rámutatott: a kormány évközben olyan intézkedéscsomagot dolgozott ki, amely egy 140 milliárd forintos egyenlegjavulást hozott. Suppan Gergely véleménye szerint ezt Brüsszel elvárásai alapján állította össze a kabinet, úgy vélte, a kormánynak elég lett volna egy 80 milliárd forintos kiigazító csomagot megalkotnia, ez is elég lett volna a hiánycél teljesüléséhez.

Kifejtette: a kormány nem számolt azzal sem, hogy az idén tavasszal a maradék, kis számú magánnyugdíjpénztárból átlépők második hulláma által hozott vagyon is javítja az államháztartás helyzetét.

Egy nagy kérdés maradt

Suppan Gergely szerint egy nagy kérdés maradt, hogy mikor indulnak az IMF-fel és az EU-val folytatandó tárgyalások, mivel azok javíthatják az ország megítélését, ezzel együtt csökkenhetnek a felárak.

Rámutatott: a tranzakciós illeték Magyar Nemzeti Bankra való kiterjesztése azonban árnyalja a képet; nem tudni, milyen véleményt alakít róla ki az Európai Központi Bank (EKB), és az befolyásolhatja a Nemzetközi Valutaalap véleményét.

Az elemző úgy látja: a jövő évet tekintve az alappálya szerint 3 százalék alatt lesz az államháztartási deficit, zavarja a képet az egyébként kedvezőnek mondható munkavédelmi terv, mert annak finanszírozását az elemző nem látja alátámasztottnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG