4p

Szerinte magukat járatják le a teniszező kitiltásával. Scott Morrison ausztrál kormányfő viszont elégedett a döntéssel. A szerb teniszező nem indulhat el a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Aleksandar Vucic szerb elnök szerint

Ausztrália saját magát járatta le azzal, hogy visszavonta a címvédő és világelső teniszező, Novak Djokovic vízumát, és kiutasította az országból a sportolót.

A szerb államfő vasárnap hozzátette: Novak Djokovic emelt fővel térhet vissza hazájába, írja az MTI.

Novak Djokovic (Korábbi felvétel. EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)
Novak Djokovic (Korábbi felvétel. EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)

Novak Djokovic

az ausztrál szövetségi bíróság vasárnapi ítélete értelmében nem indulhat el a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A másfél hete tartó procedúra lezárásaként James Allsop, a három tagú bíróság vezetője, helyi idő szerint vasárnap késő délután jelentette be, hogy a bevándorlási hatóságnál, majd a bíróság előtt történt meghallgatás nyomán a háromfős döntnöki testület

egyhangúlag elutasította a 34 éves sztár - aki nem rendelkezik koronavírus elleni oltással - fellebbezését, melyet vízumának bevonása ellen nyújtott be. Ez vélhetően azzal jár, hogy Djokovic három évig nem léphet be az országba.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

Djokovic korábban oltásszkeptikus kijelentéseket tett, így Ausztráliába érkezése felháborodást váltott ki, mivel felmerült a gyanú, hogy kivételeztek vele. A játékos ügyvédjei olyan iratokat tettek közzé, amelyek szerint novemberben megkapta a beutazáshoz szükséges vízumot, december 30-án pedig az orvosi mentességről szóló igazolást is. Utóbbit annak alapján, hogy december 16-án pozitív tesztet szolgáltatott, de nem vonult karanténba, interjút adott egy lapnak, és egy gyerekek számára rendezett nyilvános eseményen is részt vett maszk nélkül.

A szerb lapok tudósításai alapján is tiltakozást váltott ki Ausztráliában, hogy a Monacóban élő Djokovic az ausztráliai utazását megelőző 14 napban Szerbiában és Spanyolországban is tartózkodott, miközben nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a melbourne-i útját megelőző két hétben járt-e külföldön.

Ami a szerb elnök reakciójának részleteit illeti, Aleksandar Vucic telefonon beszélt a teniszezővel, és már alig várja, hogy újra Szerbiában lássa. Mint mondta:

akik úgy gondolják, hogy valamilyen elveket védtek meg, csak arra mutattak rá, hogy nem is voltak elveik, hiszen 10-11 napon át zaklatták a világ legjobb teniszezőjét, hogy aztán a 10-11. napon közöljék vele azt a döntést, amelyről már az első napon tudták, hogy meg fog születni.

A szerb elnök véleménye szerint Novak Djokovic nem is ment volna Ausztráliába, vagy beoltatta volna magát, ha az ottani kormány egyértelműen kimondja, hogy az oltatlanoknak nincs joguk belépni. Így meghagyták az orvosi különengedély lehetőségét, Djokovic ezzel összhangban érkezett meg Ausztráliába, és megtett mindent, amit kellett, majd "soha nem látott mértékű zaklatás kezdődött" - magyarázta Aleksandar Vucic, aki szerint

hajtóvadászat kezdődött a sportoló ellen a médiában, boszorkányüldözés egy ember és egy ország ellen, mert Novak Djokovicon keresztül akarták megmutatni, hogyan működik a világrend, és ezt bárki ellen meg lehet tenni.

Aleksandar Vucic értelmetlennek nevezte az egész bírósági eljárást. Szerinte az ügyész egyértelműen hazudott, hiszen azt mondta, hogy a beoltottak aránya 50 százalék alatt van, míg hivatalosan 58 százalékos, ami sokkal magasabb, mint egyes európai uniós országokban, különösen a Szerbiával szomszédos Bulgáriában, Romániában és Horvátországban. Véleménye szerint ez egy értelmetlen érvelés volt, de az "orwelli előadásokban ez is teljesen lehetséges".

Hozzátette: a márciusi szerbiai atlétikai bajnokságra érkező ausztrál sportolókat Szerbia máshogyan fogja fogadni, megmutatjuk, hogy Szerbia jobb, mint az ausztrál kormány. Aleksandar Vucic egyben köszönetet is mondott az ausztrál népnek, amely véleménye szerint szereti a szerb népet.

Azt hiszik, hogy ezzel a tíznapos zaklatással Djokovicot alázták meg, de csak saját magukat járatták le, ő pedig visszatérhet a hazájába, és emelt fővel nézhet az emberek szemébe

- fogalmazott Aleksandar Vucic.

Scott Morrison ausztrál kormányfő egyébként vasárnap elégedettségét fejezte ki a bíróság döntése miatt. Közleményében leszögezte:

üdvözlöm a döntést, amely határaink védelméről és az ausztrálok biztonságásról szól

- fogalmazott a kormányfő. Hozzátette:

mint ahogyan pénteken is elmondtam, az ausztrálok áldozatokat hoztak e világjárvány idején, és joggal várják el, hogy áldozatvállalásuk eredményeit megvédjék.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG