2p

Az Egyesült Államok és Japán megállapodást kötött a Trump által kivetett súlyos vámok csökkentéséről.

A Reuters beszámolója szerint a megállapodás azonnali könnyebbséget hoz Japán kritikus fontosságú autóipari ágazatának, mivel a meglévő vámokat 25 százalékról 15 százalékra csökkentették, és az egyéb japán árukra augusztus 1-jén bevezetni tervezett vámok is ugyanennyivel lejjebb kerültek.

Az autók teszik ki Japán Egyesült Államokba irányuló exportjának több mint negyedét.

„Épp most írtam alá a történelem legnagyobb KERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁSÁT Japánnal” – írta Trump a Truth közösségi platformján. „Ez egy nagyon izgalmas időszak az Amerikai Egyesült Államok számára, és különösen azért, mert továbbra is mindig nagyszerű kapcsolatunk lesz Japán országával” – tette hozzá.

Shigeru Ishiba japán miniszterelnök, aki a helyi média értesülései szerint hamarosan lemond vasárnapi súlyos választási veresége után, üdvözölte az alkut, amelynek eredményeként a vámtarifa „a legalacsonyabb az Egyesült Államokkal szemben kereskedelmi többlettel rendelkező országok között”.

Azt is bejelentették: az alkunak az is része, hogy Japán 550 millió dollár értékben beruházásokat indít az Egyesült Államokban. A cél, hogy a japán cégek „rugalmas ellátási láncokat építhessenek ki olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint a gyógyszeripar és a félvezetők” – mondta Ishiba.

Robbantak a japán autógyártó-részvények

A bejelentés komolyabb ralit indított el a japán részvények körében, és az irányadó Nikkei index 2,6 százalékkkal, egy éve legmagasabb szintjére emelkedett. Különösen az autógyártók részvényei emelkedtek, a Toyota több mint 11 százalékkal, a Honda és a Nissan egyaránt több mint 8 százalékkal került feljebb a bejelentés hírére.

Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankár Árfolyamkeresőben >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG