2p

Az Egyesült Államok a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását kezdi meg – erről írt alá elnöki dokumentumot Donald Trump csütörtökön.

Az amerikai elnök „Méltányosság és Viszonosság Terv” elnevezésű feljegyzése értelmében az amerikai adminisztráció gazdaságpolitikáért felelős szereplőinek kell kidolgozniuk a lépések részleteit április elejéig.

„Sok éven keresztül az Egyesült Államokat méltánytalanul kezelték kereskedelmi partnerei, bírálatok és ellenfelek. A viszonosságnak ez a hiánya az egyik forrása országunk nagymértékű és tartós kereskedelmi hiányának az áruforgalomban” – olvasható az elnöki feljegyzésben, ami szerint a kereskedelmi deficit veszélyezteti az amerikai gazdasági biztonságot és nemzetbiztonságot, valamint rontja a versenyképességet.

Rövidtávú hatás?

A viszonossági vámok inflációs hatásával kapcsolatban Donald Trump úgy fogalmazott, hogy „nem feltétlenül” vezet az árak emelkedéséhez az Egyesült Államokban, illetve legfeljebb „rövidtávon” lát inflációs hatást.

Az elnök szerint cél, hogy minél több termelőkapacitás visszatelepítése az Egyesült Államokba. Kiemelte a gyógyszergyártás visszaterelését, valamint az amerikai chip-gyártást fokozását, és felhívta a figyelmet, hogy jelenleg ez a tevékenység jórészt Tajvanon történik.

Azt is megjegyezte, hogy amennyiben a kereskedelmi partnerek vámcsökkentést hajtanak végre az amerikai viszonossági vám bevezetésének kilátása miatt, akkor az közvetlenül árcsökkentő hatással jár majd az amerikai fogyasztók számára.

Amennyiben az új vámrendszert az Egyesült Államok bevezeti, akkor az alól nem lesznek kivételek – mondta Donald Trump, hozzátéve, hogy ez a legméltányosabb megoldás, hiszen egyenlő mértékű vámokra épül.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG