2p

Donald Trump is megjelent a cégei ellen üzleti csalás miatt indult polgári peres eljárás első tárgyalásán New Yorkban hétfőn.

A volt elnök, fiai és cégcsoportja ellen New York állam főügyésze indított pert, mert véleménye szerint a cégbirodalom ingatlanainak értékét a ténylegesnél magasabb áron tartották nyilván, amivel félrevezették a finanszírozó bankokat, biztosítókat és egyéb üzleti szereplőket. Az első tárgyalási napon a védők és ügyészek megtartották nyitóbeszédeiket. A védőügyvédek állítása szerint a bíróság állapított meg a valósnál jóval alacsonyabb értéket a Trump-ingatlanokra, valamint többi között politikai indítattású eljárásnak minősítették a pert, mert azt New York állam demokrata főügyésze, Leticia James kezdeményezte.

Az ügyészek állításuk alátámasztására lejátszottak egy hangfelvételt Donald Trump korábbi ügyvédje a csalásért már korábban elítélt Michael Cohentől, aki azt állította: főnöke rendszeresen arra utasította őt, hogy értékelje felül a hivatalos iratokban is a kérdéses ingatlanokat.

Donald Trump a tárgyalóteremben nem szólalt meg, de végigülte a tárgyalást, és a szünetben újságírók előtt élesen bírálta a főügyészt, akit "radikális baloldalinak" nevezett. Kijelentette, hogy a floridai Mar-a-Lago rezidenciája legalább 1 milliárd dollárt ér, szemben a bíróság által megállapított 18 millió dollárral.

Üzleti és jogi szakértők szerint a per tétje, hogy Donald Trump cégcsoportja megtarthatja-e több ingatlanát, köztük az emblematikus Trump-toronyházat New Yorkban, valamint golfpályákat. A várakozások szerint a polgári peres eljárás tárgyalási szakasza december közepéig tart. A hétfői tárgyalás előzménye, hogy New York állam Legfelsőbb Bíróságának bírája, Arthur Engoron azt állapította meg, hogy Donald Trump és vádlottársai felelősségre vonhatók csalás miatt az ingatlanok hivatalos értékének tudatos felülbecslése miatt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG