3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Éles szóváltás alakult ki az illetékes New York-i bíróságon Donald Trump és a bíró között a korábbi amerikai elnök és cégei ellen csalás miatt indult polgári peres eljárás hétfői tárgyalásán.

A volt elnök a tárgyaláson vallomást tett, és ilyen minőségben válaszolt New York állam ügyészének kérdéseire. A kérdések Donald Trump korábbi nyilatkozataira vonatkoztak cégeinek értékével kapcsolatban. A volt elnök, és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns a gazdasági jellegű per tárgyalásán sok évtizedes üzleti tapasztalatára is hivatkozva kifejtette, hogy üzleti érdekeltségeinek értéke a papírokban szereplőnél jóval magasabb. A per a Trump-cégek értékének megállapítása körül zajlik, mert a vád szerint azokat a valósnál jóval magasabban állapították meg, és ezzel félrevezették a hitelező bankokat.

Donald Trump egyik válaszában ugyanakkor azt is megállapította, "biztos abban, hogy a bíró ellene fog dönteni", amire Arthur Engoron bíró arra hívta fel a figyelmét, hogy közvetlenül az ügyészség képviselőjének kérdésére válaszoljon, különben eltávolíttathatja a tanúk padjáról.

Visszaszólt a bírónak. Fotó: MTI/AP/Kaplan Hecker & Fink
Visszaszólt a bírónak. Fotó: MTI/AP/Kaplan Hecker & Fink

A korábbi elnök hétfő késő délután a bíróságról távozva kijelentette, hogy ennek a pernek soha nem lett volna szabad elindulnia. Letitia James, a New York állam igazságügyeit irányító főügyész a bíróság épülete előtt úgy fogalmazott, nem hagyja magát megfélemlíteni, és azt állította, a dokumentumokból kiderül, hogy a volt elnök anyagi hasznot húzott cégei értékének valótlan megállapításából. Az ügyész szerint Donald Trump bíróságon tett kijelentései "a figyelem elterelését" szolgálták.

A per legfőbb tétje, hogy a Trump-vállalkozások megtarthatják-e működési engedélyüket New York államban. Donald Trump, valamint idősebb fiai és a Trump-szervezet ellen Letitia James indított polgári pert csalás vádjával, ami szerint Donald Trump a ténylegesnél jóval magasabban állapította meg vállalkozásai értékét, és így anyagi előnyt szerzett.

Az októberben kezdődött tárgyalás előzménye, hogy szeptember végén Arthur Engoron bíró már hozott egy döntést, amely felelősnek találta Donald Trumpot és vádlott-társait a cégeik értékéről adott hamis nyilatkozatért. A bíróságon múlt héten vallomást tett Donald Trump két idősebb fia, ifjabb Donald Trump és Eric Trump, aki szintén a per vádlottja, míg szerdán az ügyészség kezdeményezésére Donald Trump lányát, Ivanka Trumpot tervezik meghallgatni tanúként. Polgári peres eljárásról van szó, amelyben nem esküdtszék dönt a terheltek bűnösségéről, hanem a bíró saját hatáskörben hoz határozatot és szabja ki a büntetés mértékét. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG