1p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 

Donald Trump bejelentette, hogy hétfőtől kezdve leveleket küldenek az amerikai kereskedelmi partnereknek, amelyekben a bevezetendő új vámok szerepelnek. Az új tarifák életbe lépésének időpontjával kapcsolatban azonban még mindig van némi zűrzavar.

„Lehet, hogy 12, talán 15 levelet küldünk” – mondta az elnök az újságíróknak. Mivel a már bejelentett, 90 napos vámfelfüggesztés július 9-én lejár, az elnököt arról kérdezték, hogy az új tarifák ezen a héten lépnek-e életbe, vagy augusztus 1-jén, ahogy egyes tisztségviselők említették – írja a Guardian.

Ez összességében jó hír?
Ez összességében jó hír?
Fotó: AP/Mark Schiefelbein

A portál cikke szerint Trump eloszlatta a kérdéseket meg nem is, szavai szerint július 9-ig a legtöbb ország esetében eldőlnek a bevezetendő vámok. Végül kereskedelmi minisztere, Howard Lutnick pontosított, aki szerint bár az elnök július elején dönt, az intézkedés ténylegesen augusztus 1-jén lép érvénybe.

Az augusztus 1-jei új határidő további három hét haladékot ad az érintett országoknak, de egyúttal hosszabb ideig tartó bizonytalanságot is okoz, mivel nem tisztázott, hogyan is lépnek életbe a vámok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 10:34
Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 
Makro / Külgazdaság Formálódik Donald Trump és Kim Dzsongun következő találkozója, de van egy feltétel
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 09:19
Észak-Korea újra tárgyalna az Egyesült Államokkal, feltételekkel.
Makro / Külgazdaság Nincs ok a panaszra, dübörög a magyar turizmus
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 08:30
Szépen alakultak a turisztikai számok.
Makro / Külgazdaság Meglepő, hogy melyik a harmadik legkeresettebb autómárka Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 14:16
Éves összehasonlításban 13,6 százalékkal 509 400-ra növelte eladásait az első fél évben a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto, amely a német Volkswagen-csoport része.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG