5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Nemrég közzétette a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is a 2020-as beszámolóját. Áder János köztársasági elnök alapítványa jelentős költségvetési támogatással minimális nyereséggel zárt.

Szépen gyarapszik Áder János köztársasági elnök által alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, hiszen nemcsak a bevételei és kiadásai, hanem a foglalkoztatottak száma is jelentősen növekedett - derül ki az alapítvány 2020-as beszámolójából.

A Kék Bolygó Alapítványt Áder János köztársasági elnök hozta létre abból az összegből, amit a Magyarországról kivándorolt, és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektromérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt a magyarok javára

- szól az alapítvány bemutatkozása.

Áder János köztársasági elnök klímaváltozással kapcsolatos előadást tart az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Áder János köztársasági elnök klímaváltozással kapcsolatos előadást tart az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Áder János 2017 végén jelentette be, hogy 2016-ban egy klímavédelmi alapítványt hozott létre 85 millió forintból. Az alapítvány folyamatosan bővül, hiszen a 2018-as beszámoló szerint a központi költségvetésből még csak 234 millió forint támogatás érkezett az alapítványhoz. Ez a szám 2019-ben már 419 millió forint lett, 2020-ban pedig sikerült átlépni az egymilliárd forintos határt is 21 millió forinttal. Kiadói jog értékesítéséből 7 millió forint bevétele származott, egyéb bevételekkel együtt pedig már 1 milliárd 44 millió forint bevételből gazdálkodott az alapítvány tavaly. 

Sikerült költekezni is, hiszen a 2019-es 426 millió forint kiadást 2020-ban 1 milliárd és 43 millió forint követte. Ebből mintegy félmilliárd forint az igénybevett szolgáltatás, míg a személyi jellegű ráfordítás 72 millió forintról 186 millió forintra szökött fel. Ez annak is lehet köszönhető, hogy 2019-ben még csak 7 főt foglalkoztatott Áder János köztársasági elnök klímavédelmi alapítványa, 2020-ban viszont már 23 munkatárs tevékenykedett a nemes célok elérése érdekében. Összességében pedig a 10 millió forintos nyereség 607 ezer forintra apadt.

Az alapítvány beszámolóját Priszter Erzsébet készítette, róla még a Szájer-ügy kapcsán írt az mfor.hu: a fideszes EP-képviselők mindegyike az Euroliv Kft.-n keresztül intézkedik (szakértői tanulmányok készítése), ennek a cégnek a tulajdonosa Priszter Erzsébet, aki 2018-ban még biztosan a Fidesz pénzügyi kimutatását szignózta főkönyvelőként. Priszter Erzsébet tulajdonosa a PTA-DIAMOND Könyvvizsgáló Kft.-nek is, amely szépen fejlődik: a 2018-as 111 millió forintos forgalomról 2019-ben sikerült 140 millió forintra bővülni, ezt a szintet pedig 2020-ban is sikerült tartani.

Legutóbb a Velencei-tó kapcsán lehetett hallani az alapítványról: a kormány ugyan nem adott pénzt a tó megmentésére, de Áder János köztársasági elnök arra kérte az alapítványt, hogy gyűjtsön egy csapatot a Velencei-tó múltját, jelenét és remélt jövőjét ismerő vízügyi szakemberekből, biológusokból és más tudományterületek képviselőiből, akik megfogalmaznak egy szakmailag megalapozott cselekvési tervet.

A köztársasági elnök alapítványa 2019. június 12-én 100 százalékos tulajdoni hányaddal megalapította a Kék Bolygó Klímavédelmi Zrt.-t annak érdekében, hogy a társaság a környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek többszintű oktatását kidolgozza és a társadalmi környezettudatosságot a helyi közösöségek bevonásával továbbfejlessze. A Kék Bolygó Klímavédelmi Zrt. alapítói vagyonának összege 5,7 millió forint volt, amit 2020. október 19-én 6,7 millió forintra emeltek. Idén júliusban pedig már ezt is keveselték: ekkor lett 9 millió forint a jegyzett tőke összege.

A cég vezérigazgatója Csepreghy Nándor, aki 2015-2018 között a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára volt. Bevétele nem volt a Zrt.-nek, de a saját tőkéje 2,7 milliárd forint. Beszámolóját szintén Priszter Erzsébet állította össze.

Koronavírus-árvák

Áder János májusban jelentette be egy új alapítványt létrehozását: a Regőczi Alapítvány hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítana azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket. Olyan támogatást kívánnak biztosítani, amely megoldást jelenthet mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz, vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes saját magáról gondoskodni.

A több mint kilencszáz kisgyermek és kamasz tragédiáját megváltoztatni sajnos nem tudjuk, a lehetőségeinkhez mérten sorsukat segíteni azonban kötelességünk

- olvasható az alapítvány bemutatkozása.

A köztársasági elnök az alapítvány oldalán úgy fogalmaz, hogy minden gyermek személyre szabott segítségre számíthat attól függően, hogy mire van szüksége: ösztöndíj, lakhatási támogatás, szociális juttatás, a közlekedés támogatása és még számos olyan gondoskodási forma, ami a gyermek fejlődését, gyarapodását, tanulását, megélhetését segíti elő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG