3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A jobbközép Köztársaságiak elnöke erős kijelentéseket tett, amit egy kiszivárogtatott felvételen rögzítettek.

Laurent Wauquiez, a francia jobbközép Köztársaságiak elnöke szerint Nicolas Sarkozy volt francia államfő lehallgatta saját minisztereit, a tavalyi elnökválasztás jobboldali jelöltje, Francois Fillon korrupciós botrányának kirobbantása mögött pedig Emmanuel Macron jelenlegi államfő áll.

A bejelentés egy diákoknak tartott konferencián hangzott el, ahol a politikus engedélye és tudta nélkül készült felvétel. A TMC kereskedelmi tévécsatorna péntek este sugározta a kiszivárogtatott felvételt, amely másnapra hatalmas politikai vihart kavart Franciaországban.

A felvételen elhangzott: Nicolas Sarkozy időnként ellenőrizte azok mobiltelefonjait, akik részt vettek a kormányülésen. Lehallgatta azokat, leszívta a maileket, az SMS-eket, és ellenőrizte, hogy miket beszélnek a miniszterek.

Wauquiez a jelenlegi államfőt, Emmanuel Macront sem kímélte:

Ha objektíve nézzük, a csillagok együttállása eléggé hihetetlenül jól jött ki Macronnak. Mármint, hogy Fillon megnyerte az előválasztást, aztán meg összeomlott. Biztos vagyok abban, hogy mindezt Macron szervezte meg, és úgy gondolom, hogy nagyban hozzájárult a Francois Fillont lejárató csoport felállításához.

Eljárás indul a törvénytelen felvétel miatt?

Wauquiez korábbi párttársáról, Gérald Darmanin-ról is beszélt. A költségvetési miniszter ellen egy állítólagos 2009-es eset miatt nemi erőszak vádjával feljelentést tett egy nő. A miniszter ellen péntek este bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást a párizsi ügyészség, a kormány pedig támogatásáról biztosította őt. A történtekhez Wauquiez ennyit fűzött hozzá: Nagyon jól tudja, mit tett, nagyon jól tudja, mi fog történni. Repülni fog.

Veszélyes ellenfelet találtak a franciák - hadihajókkal ugranak fejest egy komoly konfliktusba - További részletek >>>

Benjamin Griveaux kormányszóvivő szerint az elhangzottak csupán rágalmak, sértegetések, aminél jobbat érdemelnek a diákok. Christophe Castaner, a Köztársaság lendületben (LREM) vezetője szerint a felvételen a pártelnök kimutatta a foga fehérjét: Wauquiez igazi természete megvetni az újságírókat, Nicolas Sarkozyt vagy Angela Merkelt, és arról is meg van győződve, hogy Macron is őt másolja!

Az LREM szóvivője elmondta, nem folytattak lejárató hadjáratot, csupán kampányoltak az elnökválasztáson. Hozzátette: Mindez rávilágít arra, ki is Laurent Wauquiez és mennyire durva a véleménymanipulációban. Mindenki tudja, hogy miket mond, aztán meg azt állítja, hogy ő olyat soha nem mondott, és számos dologban hazudik. Most a közvélemény is láthatja, ki ő, és mik a módszerei.

Laurent Wauquiez szombaton közleményben ítélte el, hogy a diákok előtt tartott előadását törvénytelen módon rögzítették, és jogi következményeket helyezett kilátásba. A pártból senki sem kívánta kommentálni a pártelnök szavait, a France2 közszolgálati televízió híradójának tudósítása szerint viszont a jobboldalon mindenki elismeri, hogy leginkább a Nicolas Sarkozyról mondottak nagyon kínosak, és várhatóan tovább mélyítik a legnagyobb ellenzéki párton belüli törésvonalakat.

Macron kiakadt: az EU szabályait nem lehet kijátszani

A francia elnök szerint a brit üzleti szektor csak akkor férhet hozzá maradéktalanul a brit EU-tagság megszűnése után is az Európai Unió egységes belső piacához, ha Nagy-Britannia az ehhez kötődő szabályrendszer egészét teljesíti, nem szemezgethet az EU-val folytatandó együttműködés előnyeiből. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG