2p
Christian Kern szerint csökkenteni kell az uniós támogatását azoknak az országoknak, akik nem fogadnak be menekülteket.
Christian Kern osztrák kancellár (b) és Orbán Viktor miniszterelnök az Országház Delegációs termében tartott sajtótájékoztatójukon 2016. július 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az osztrák kancellár a Die Welt című német lapnak adott interjút, elmondása szerint az „eddiginél igazságosabban kell elosztani az uniós költségvetés pénzét”, mindezt annak függvényében, hogy ki, hány menekült befogadására hajlandó. Christian Kern szerint ugyanis nem kaphat többé milliárdos nagyságrendű támogatást az a tagország, amely „továbbra is következetesen elhajol a migrációs kérdés közös megoldása elől, és a szomszédjai kárára folytat piacrabló adópolitikát”. Konkrét nevek persze nem hangzottak el.

Kifejtette, hogy amikor a gazdaság fejlesztéséről, biztonságpolitikai érdekekről vagy az Oroszország elleni szankciókról van szó, egyes tagországok igényt tartanak a közösség szolidaritására, "de más fontos kérdésekben hallani sem akarnak a szolidaritásról". Ennek a „szelektív szolidaritásnak” véleménye szerint következményekkel kell járnia, ezért javasolja a támogatások megvonását, vagy azok csökkentését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG