1p
Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. MTI Fotó: Vajda János

A tárca közleményében hangsúlyozta továbbá, hogy Balog Zoltán egyúttal az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.

Az Emmi egészségügyi államtitkársága csütörtökön azt közölte, hogy vizsgálják az alapítvány támogatási kérelmét. Úgy fogalmaztak, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány.

Korábban a sajtóban és ellenzéki pártok nyilatkozataiban is megjelent: a Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG