2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szeptember elsejével életbe léptek az újabb, kemény vámemelések az amerikai-kínai vámháborúban. Árát az amerikai fogyasztók fizetik meg.
A Quankang egyik gyártócsarnoka belülről. (Fotó: New York Times)

Vasárnaptól az amerikai kormányzat további 125 milliárd dollár értékű Kínából importált árura vet ki 15 százalékos vámot. A termékek széles skáláján vannak szórakoztató elektronikai termékek, ruházati cikkek, pelenkák és sok minden egyéb. Kína viszonzásul több, mint 1.700, összesen 75 milliárd dollár értékű amerikai terméket sújtott 5-10 százalékos védővámmal, köztük az olajat.

Az amerikai elnök tavaly márciusban indította kereskedelmi háborúját Kína ellen. Azzal érvelt, hogy Peking költségvetési támogatásokkal teszi versenyképessé gazdaságának termékeit, emellett arra kényszeríti az amerikai vállalatokat, hogy adják át technológiájukat. Szakértők már korábban figyelmeztettek, hogy Trump rendszabályainak árát az amerikai fogyasztók fizetik majd meg – családonként évente akár 1.000 dollárt.

A London School of Economics és a londoni University College kutatóira hivatkozva jelentette ezt a The New York Times. A közgazdászok számításai szerint az átlagos amerikai család kiadásai évi 460 dollárral emelkednek a vámok miatt, a tehetőseké akár ennek kétszeresével. Míg a kínai állateledelek és a konzervek ára az elmúlt évben 4-5 százalékkal emelkedett, a mosó- és szárítógépeknél több, mint 8 százalékos volt az áremelkedés.

Minden kínai árut vámmal sújtanak majd

Washington eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importra rótt ki 25 százalékos büntetővámot. A jelenlegi vámemelést újak követik októberben és decemberben, így a rendszabályok gyakorlatilag a teljes kínai behozatalt érintik majd. A intézkedéssel a Kínában gyártott mobiltelefonok, laptopok és egyéb keresett termékek árának jelentős emelkedése várható.

A fogyasztókat egyébként külön terhelik a Trump-kormány által mexikói, kanadai és európai árukra kivetett vámok is: azok az említett szakértők szerint további, átlag évi 260 dolláros terhet jelentenek egy amerikai családnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG