3p

Újra Egerben ül össze szeptemberben a hazai közgazdász-elit - erős lesz a felhozatal.

Különleges plenáris programra készülhetnek a 61. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a konferencia nyitó plenáris ülésén Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetés keretében vitatják meg a gazdaságpolitika aktuális kérdéseit. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára – amelynek 2023. szeptember 21–22-én Eger ad otthont – mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt vár a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT).

Varga Mihály pénzügyminiszter egy korábbi Közgazdász-vándorgyűlésen. Fotó: MTI/Soós Lajos
Varga Mihály pénzügyminiszter egy korábbi Közgazdász-vándorgyűlésen. Fotó: MTI/Soós Lajos

Hat év után tér vissza Egerbe a közgazdász-vándorgyűlés: legutóbb, 2017-ben Tom Sargent Nobel-díjas közgazdász előadásának örülhetett itt a konferencia közönsége. Neves előadókban és gazdag szakmai programban idén sem lesz hiány: két plenáris és 16 helyszíni szekcióülés várja majd a résztvevőket Heves vármegye székhelyén. A nyitó plenáris ülés előadói között ott lesz Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is, a pénteki, záró plenáris ülés központi pedig témáját az infláció adja majd: erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter; Valkó Gábor, a KSH elnökhelyettese; Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője, az MKT Kereskedelmi Szakosztályának elnökségi tagja; valamint Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MTA doktora, az MKT alelnöke osztja majd meg gondolatait a hallgatósággal.

A nyitó és a záró plenáris ülésen felül a közgazdász-vándorgyűlés 16 helyszíni, tematikus szekcióban tárgyalja majd a poszt-covid időszak, a háború, az energiaválság és a mesterséges intelligencia okozta gazdasági kihívásokat. A két nap alatt négy teremben párhuzamosan zajlanak majd a szekcióülések a makrogazdaság, a pénz- és tőkepiacok, a vállalati versenyképesség és innováció, valamint a demográfia és az európai integráció témakörében. A szekciókban szó esik majd a magyar gazdaság középtávú kilátásairól, a mesterséges intelligenciáról, a hazai borágazat helyzetéről és a népszámlálás első eredményeiről, a sportközgazdasági szekcióban pedig – immár hagyományosan – olimpiai bajnokokkal is találkozhatnak majd az érdeklődők. A szekciók előadói között ott lesznek a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, neves gazdaságkutatók, elemzők, a Magyar Nemzeti Bank és a különböző minisztériumok felsővezetői egyaránt. A vándorgyűlés programját idén is mintegy tucatnyi előre rögzített szekció egészíti ki – ezek videófelvételét a konferencia kezdetekor teszi közzé a konferencia honlapján az MKT.

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő programja, valamint regisztrációs linkje megtalálható a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu oldalon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG