4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Janet Yellen, a Fed új elnöke ma először beszél nyilvánosan. A beszéd szövegét előre kiadta a Fed, ebből kiderül: nem tervezik lassítani a pénznyomda kivezetését, továbbra is 10 milliárd dollárral vágják azt meg minden ülésen. A dollár kissé erősödött a hírre, a feltörekvő devizák, köztük a forint viszont gyengültek.

Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve új elnöke folytonosságot vár a monetáris politikában a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságától. "Már akkor a bizottság tagja voltam, amikor kialakítottuk az árstabilitást és teljes foglalkoztatottságot célul kitűző stratégiánkat, és ezt most is határozottan támogatom" - fogalmazott Yellen, aki február elején váltotta Ben Bernanke előző elnököt.

Már megjelent a beszéd

Magyar idő szerint délután négykor a Fed új elnöke a képviselőház pénzügyi szolgáltatások bizottsága előtt ismerteti a Fed szokásos féléves beszámolóját. A meghallgatás kezdete előtt a Fed honlapján megjelent Yellen nyitóbeszédének szövege.

 

 

Janet Yellen meghallgatása


Janet Yellen szerint az amerikai gazdasági növekedés felgyorsult 2013 második felében, és decemberre a GDP növekedése éves szinten elérte a 3,5 százalékot. A gazdaság erősödése a munkaerőpiacon is érződött, 2013 júliusa óta nagyjából 1,25 millió új munkahely jött létre az Egyesült Államokban.

Növekedést várnak

A munkanélküliség mérséklődött, most 6,6 százalék körül van, de a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) szerint még bőven van kapacitás a csökkenésre. Yellen szerint a több mint hat hónapja állást keresők nagyon nagy hányadát teszik ki a munkanélkülieknek, és sokan vannak azok is, akik részmunkaidő helyett teljes állásban szeretnének dolgozni. A Fed elnöke szerint ebből is az következik, hogy a munkanélküliség vizsgálatakor nem elég magára a főszámra koncentrálni.

Yellen beszámolója szerint 2013 végére erősödött a lakossági fogyasztás, többet költöttek a vállalkozások, nőttek a lakásárak és a részvényárfolyamok, élénkült a befektetési kedv. Az infláció alacsony, továbbra is jóval a Fed 2 százalékos hosszú távú célszáma alatt van, de a Fednél a gazdasági aktivitás és foglalkoztatottság növekedését várják 2014-ben és 2015-ben is.

A régi kerékvágásban

A monetáris politikáról Janet Yellen elmondta, hogy nem kíván változtatni a Ben Bernanke elnöksége alatt elfogadott terven. Yellen megerősítette, hogy a Fed tovább csökkenti havi kötvényvásárlási programját a mostani havi 65 milliárd dollárról, ha a gazdasági mutatók ezt indokolják.

2013 decemberben és 2014 januárban 10-10 milliárd dollárral vettek vissza a kötvényvásárlásokból, de Yellen felhívta rá a figyelmet, hogy a csökkentés üteme nincs kőbe vésve. A Fed mindig az aktuális körülmények függvényében dönt, és nem egyes számok alapján, tehát a 6,5 százalékos munkanélküliségi ráta és a 2 százalékos infláció csak zsinórmértékként szolgál. A Fed vezetője megismételte, hogy a Fed a kötvényvásárlások vége után is laza monetáris politikát akar folytatni, azaz rendkívül alacsony marad az alapkamat és itt is a kötvényvásárlásoknál gyakorolt óvatossággal járnak el.

Janet Yellen elmondta, hogy a Fed tovább dolgozik az amerikai pénzügyi rendszer szabályozói környezetének megerősítésén és a bankszektor tőketartalékainak növelésén. A Fed figyelemmel kíséri a feltörekvő piacokat és az onnan eredő kockázatokat, de jelenleg nem érzékelnek komoly veszélyt az amerikai gazdaságra. A Fed új vezetője szerint a 2008-as válság óta jelentős előrelépés volt a gazdaság és a pénzügyi szektor talpra állításában, de még sok a teendő.

Erősödött a dollár, gyengült a forint

EUR/USD
Friss árfolyamok

A dollár kissé erősödött a hírre, a feltörekvő devizák, köztük a forint viszont gyengültek.

EUR/HUF
Friss árfolyamok
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG