2p
Idén júliusban a bruttó átlagkereset 362 600 forint volt, 10,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 362 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 372 600 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 241 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 248 600 forint volt. A bruttó és a a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 359 900, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 370 300 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 800 forint volt.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 10,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset pedig 10,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (668 700 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (236 200 forint).  A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében 393 900, míg a nők esetében 326 700 forintot ért el, ami a férfiaknál 11,3, a nőknél 9,6%-os növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 276 100, a 25–54 évesek esetében 375 000, míg az 54 év felettieknél 352 600 forint volt. Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 16,9, 10,9, illetve 10,2% volt az előző év azonos időszakához képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 335 900 forintra becsülhető, amely 10,6 százalékkal nőtt az utóbbi egy évben.

A reálkereset 7,0 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,4%-os növekedése mellett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG