2p

Törökországban 8506 líra, azaz 455 dollárra nő a kötelező legkisebb kereset nettó összege. Az infláció októberben 85 százalékon tetőzött.

Törökországban 2023-tól nettó 8506 líra (mintegy 455 dollár) lesz a minimálbér, amely a legutóbbi, júliusi változtatáshoz képest 55 százalékos, míg a januárival összevetve 100 százalékos emelkedés – közölte Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtökön Ankarában, az államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján.

Erdoğan jelezte egyúttal, hogy ha 2023-ban váratlan fejleménnyel találnák szembe magukat, akkor miként az idén, jövőre is tovább emelik a minimálbér összegét.

Az emelést Recep Tayyip Erdoğan török elnök jelentette be. Fotó: Depositphotos
Az emelést Recep Tayyip Erdoğan török elnök jelentette be. Fotó: Depositphotos

Törökországban az infláció másfél év folyamatos emelkedését követően októberben 85 százalék fölé szökött, míg novemberben már mérséklődött, a 84 százalékhoz járt közelebb. Ilyen mértékű pénzromlás több mint két évtizede nem volt a kis-ázsiai országban.

A Türk-Is dolgozói szakszervezet szerint az éhségküszöb, amely egy négytagú család jóltápláltságához szükséges összeget tükrözi, novemberben 7786 líra volt.

A minimálbér változása a munkavállalók közel 40 százalékát érinti Törökországban, ahol 2023 második negyedévében köztársasági elnöki és parlamenti választást is tartanak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG