6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hogy a légzőrendszerünket és a szívünket veszélyezteti a szmog, az eddig is széles körben ismert volt. Egy új, a korábbi kutatások eredményeit összehasonlító elemzés ugyanakkor kimutatja, hogy mindenünk károsodik tőle. A demencia, szív- és tüdőbetegségek, valamint a termékenységi problémák mellett konkrétan el is butulhatunk tőle.

Sokkal ártalmasabb lehet az emberi testre a légszennyezés, mint eddig hittük: minden egyes szervünket károsíthatja, mutatta ki egy friss, összehasonlító elemzés, mely a Chest Journal című orvosi szaklapban jelent meg, és melyet a Guardian ismertet.

A dokumentum szerint a szmog a szív- és tüdőbetegségeken túl felelős lehet cukorbetegségért, demenciáért, májproblémákért, húgyhólyagrákért, valamint törékeny csontokért és bőrbetegségekért is. A légszennyezést pedig nem csak a felnőttek termékenysége, de a gyerekek és a magzatok egészsége is megszenvedi.

Úgy képesek ekkora kárt okozni a szennyezőanyagok, hogy a szervezetbe kerülve gyulladást okoznak, mely az egész testben tovaterjed, ahogy a véráramunk szétszállítja a káros ultrafinom részecskéket.

Itt az új, legnagyobb gyilkos

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) szerint a bolygó lakosságának 90 százaléka szenved valamilyen mértékben a légszennyezéstől. A friss számok szerint a korábban becsültnek duplája, évi 8,8 millió ember hal meg idő előtt a szennyezett levegő miatt, mellyel a szmog nagyobb gyilkossá lép elő, mint a dohányzás.

"A légszennyezés akut fertőzéseket és krónikusokat egyaránt okozhat, és potenciálisan a test minden szervére hatással lehet. Az ultrafinom részecskék átjutnak a tüdőn, azokat a sejtjeink felveszik, a véráramunk pedig továbbszállítja őket, kitéve a veszélynek testünk gyakorlatilag összes sejtjét"

- áll a Nemzetközi Légzési és Tüdőgyógyász Szövetségek fóruma (Forum of International Respiratory Societies, FIRS) tanulmányában.

A University of Illinois at Chicago professzora, a kutatást vezető Dean Schraufnagel mindehhez annyit tett hozzá, hogy ha valami kimaradt a tanulmányból, az valószínűleg nem azt jelenti, hogy az adott szervet megkímélik a részecskék, hanem egyszerűen azt, hogy a kérdéses szerv károsodását egyelőre nem vizsgálták meg.

Dr. Maria Neira, a WHO Közegészségügyi és Környezetvédelmi igazgatója szerint pedig a jövőbeli kutatások a szmog az emberi testre gyakorolt még pusztítóbb hatásait mutatják majd ki, még erősebb bizonyítékokkal szolgálva arra, hogy kapcsolat áll fent a légszennyezés és a Parkinson kór, valamint az autizmus között.

Mindenünket megmérgezik

Tüdő és szív

A légszennyezés káros hatásai a tanulmány szerint azonnal működésbe lépnek, amint belélegezzük az ultrafinom részecskékkel terhelt levegőt. Elsőként természetesen a légzőszerveink károsodnak, krónikus gégegyuladással, tüdőtágulattal, asztmával, tüdőrákkal is számolnunk kell.

Számos bizonyíték van arra, hogy a szmogos levegő a szívet is károsítja: szűkülnek az artériák, gyengülnek a szívizmok, így megnő a szívroham esélye.

Agy

Állat-megfigyelések eredményei mutatják, hogy a szaglóidegeken keresztül a káros részecskék egyenesen az agyba is eljuthatnak, és egyre több kutatási eredmény utal arra is, hogy az ultrafinom részecskék a génműködést is megváltoztatják. A sztrók, a demencia, az intelligenciaszint-csökkenés, valamint a látási problémák mind kapcsolódnak a légszennyezéshez. A mérgező levegő belélegzése alvási problémákat is okozhat.

Hasi szervek

A szmogos levegő vezethet veserákhoz, húgyhólyagrákhoz, cukorbetegséghez, Crohn-betegséghez, irritábilis bél szindrómához és zsírmájbetegséghez is. Hogy a máj sincs biztonságban, arra a kutatást vezető Schraufnagel saját bevallása szerint elsőre nem is gondolt, azonban belátja, hogy teljesen logikus, hiszen a máj szerepe a test mérgező anyagoktól való megszabadítása.

Termékenység, babák és gyerekek

Az ultrafinom részecskék belélegzésével csökken a termékenység, a vetélések száma pedig nő. A szmognak kitett magzat túl alacsony súllyal születik, és betegeskedő babává válik, mert a káros részecskék bejutnak az anya méhlepényébe, mely a magzatot táplálja. Születés után a szmogos levegő alulfejlett tüdőhöz, gyerekkori elhízáshoz, leukémiához és mentális betegségekhez vezethet.

A légszennyezés ezen túl bőröregedést, csalánkiütést okozhat, és törékenyebbé válnak tőle a csontok.

Az orvosok új felelőssége

Schraufnagel attól tart, hogy sok orvos nem veszi elég komolyan a légszennyezés mérgező hatásait. Mint mondja, vannak, akiknek még fogalmuk sincs arról, hogy az ultrafinom részecskék károsítják a szakterületükhöz tartozó szerveket. De ezeknek az orvosoknak nemcsak az a feladata, hogy kiműveljék magukat a témában, hanem az is, hogy figyelmeztessék betegeiket a szmog újonnan kimutatott veszélyeire.

A kutatók nem kísérletezhetnek embereken, csak a megfigyeléseik eredményeit oszthatják meg, így sok tanulmány szükségképpen csak a szennyezett levegő és a betegségek közti jelentős összefüggésekre mutathat rá, az okot és okozatot nincs módja bizonyítani. Mindenesetre van a felméréseknek három típusa, melyek együtt már elég erős bizonyító erővel bírnak:

  • azok a mérések, melyek azt mutatják ki, hogy a légszennyezés mértéke és a betegségek előfordulásának gyakorisága egymással karöltve változik,
  • azok a mérések, melyek eredménye szerint a szennyezettségi szint korrelál a betegségek súlyosságával,
  • és a szennyezettség állatokra gyakorolt hatását vizsgáló tanulmányok.

Például sokatmondó volt az a kutatás, mely kimutatta: a kínai kormány 2008-as erőfeszítése, hogy csökkentse a légszennyezést a pekingi olimpia előtt, az abban az időben a városban világra jött babák születési súlyának tömeges gyarapodásával járt.

Soha nem volt ilyen rossz a helyzet

A tanulmány azt is kijelenti, hogy már a korábban biztonságosnak ítélt légszennyezettségi szint is mérgező hatásokkal bír - ugyanakkor leszögezik, hogy a légminőség javítható. Itt is a forrásokat kellene kezelni: a legtöbb ultrafinom részecske az áramtermelési és fűtési céllal égetett fosszilis tüzelők miatt kerül a levegőbe.

"Drámaian változtatnunk kell ezeken a tényezőkön"

- mondja Neira. Szerinte a történelem során valószínűleg mi vagyunk az első generáció, mely ilyen szintű légszennyezésnek van kitéve. Erre persze lehet azt mondani, hogy 100 évvel ezelőtt Londonban és néhány további nagyvárosban is rosszabb volt a helyzet, de most sokkal több ember szenved a szmogos levegőtől, mint akkoriban, és ez a helyzet már jó ideje fennáll.

"Megavárosaink vannak, ahol az emberek mérgező levegőt lélegeznek be. De legalább a tonnányi bizonyítékkal, amit most gyűjtünk, a politikusok nem mondhatják azt, hogy fogalmuk sem volt róla."

(Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG