2p

Legalábbis legálisan, mert Belgrád felfüggesztette az exportját.

Harminc napra felfüggeszti a fegyverkivitelt Szerbia annak érdekében, hogy hadseregének harcképességét növelni tudja - jelentette be Milos Vucevic védelmi miniszter pénteken az illetékes tárca közleménye szerint. Hozzátette: a fegyverexport ideiglenes felfüggesztése nem azt jelenti, hogy Szerbia háborúra készül, csak annyit jelent, hogy helyesen mérte fel a biztonsági kockázatokat és kihívásokat, és követi a térségben zajló eseményeket.

Vucic szerb elnök is támogatta az export felfüggesztését. Fotó: MTI
Vucic szerb elnök is támogatta az export felfüggesztését. Fotó: MTI

A tárcavezető azt is közölte, hogy a fegyverexport felfüggesztését a szerb köztársasági elnök javasolta a kormánynak, és amint a kabinet elfogadja, elkezdődik a 30 napos időszak, amelynek leteltét követően elbírálják, szükség van-e a kivitel tilalmának meghosszabbítására.

Milos Vucevic szerint most a szerb hadsereg igényeit kell szem előtt tartani, és minden olyan fegyvert, illetve lőszert, amelyet az országban állítanak elő, a hadseregnek kell megkapnia. "Ezzel tovább növeljük országunk, illetve a szerb hadsereg védelmi képességét" - húzta alá a tárcavezető.

A védelmi miniszter egyben tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint külföldön előállított lőszerek Szerbián keresztül Oroszországba kerültek. Mint mondta: Szerbiát már nem először vádolják meg azzal, hogy Oroszországnak vagy Ukrajnának adott el fegyvereket, de ezek valótlan állítások. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szerbiában előállított lőszerek 90 százaléka az amerikai piacra kerül.(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
Makro / Külgazdaság Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől. 
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG