3p

Indul az orosz-ukrán háború immár 195. napja. Mutatjuk az elmúlt órák legfontosabb történéseit.

  • Volodimir Zelenszkij vasárnap esti beszédében azt mondta, előrelépést ért el Ukrajna a nemrégiben indított ellentámadásában. Eszerint két települést foglaltak el délen, egy harmadikat keleten, valamint további területeket az ország keleti részén. „Az ukrán zászlók visszatérnek oda, ahol joggal kellene lenniük” – tette hozzá. Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője közzétett egy képet, amint a katonák felhúzzák az ukrán zászlót egy falu fölé, amely szerinte Ukrajna déli részén található.
  • Orosz források szerint vasárnap nyugodt volt a helyzet a csapataik által ellenőrzött dél-ukrajnai Zaporizzsja atomerőmű körül. Az már a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közleményéből derül ki, hogy az utolsó megmaradt fő külső elektromos vezetéket is elvágták, bár egy tartalék vezeték továbbra is ellátja árammal a hálózatot. Az atomerőmű hat reaktora közül csak egy maradt működőképes.
  • Több tízezren gyűltek össze Prágában vasárnap, hogy tiltakozzanak a megugró energiaszámlák miatt, és követeljék az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen kirótt szankciók megszüntetését. Körülbelül 70 ezer szélsőjobboldali és szélsőbaloldali elem fogott össze a „Csehország először” tüntetésen, hogy új megállapodást sürgessenek Moszkvával a gázszállításról és az ukrajnai fegyverküldés leállításáról.
  • Egy orosz újságíróra 24 év börtön vár hazaárulás miatt. Ivan Szafronovra, a Kommerszant és a Vedomosztyi egykori katonai tudósítójára „rekord” ítéletet szabhatnak ki hazaárulás vádjával abban a perben, amelyet titkos bizonyítékokkal zárt ajtók mögött folytattak le. Várhatóan hétfőn hirdet ítéletet egy orosz bíró az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb büntetőeljárásában egy orosz újságíró ellen.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül szólal fel a 79. Velencei Filmfesztivál nyitóünnepségén 2022. augusztus 31-én. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Claudio Onorati
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül szólal fel a 79. Velencei Filmfesztivál nyitóünnepségén 2022. augusztus 31-én. Fotó: MTI/EPA-ANSA/Claudio Onorati

  • Az orosz államot bíróság elé kell állítani a Szovjetunió által elkövetett történelmi bűncselekmények miatt – mondta Szergej Loznyica ukrán rendező új dokumentumfilmjének, a Kijevi pernek a velencei bemutatója előtt. Loznyica egy sajtótájékoztatón azt mondta, bűnbánatot kell mutatni a múlt hibáiért. „A történelem megismétli önmagát, amikor nem tanulunk a történelemből, amikor nem tanultuk, és nem akarjuk tudni, mi történt velünk” – mondta.
  • Svédország kijelentette, hogy az Oroszországgal fennálló fokozott feszültségek közepette „magas fokú készültségben” van, mivel a közelgő választásokon külső beavatkozástól tart. A skandináv ország nemrégiben újjáalakított pszichológiai védelmi ügynöksége azt mondta, a NATO-csatlakozási kérelmet követően megnövekedett, külföldi forrásokból származó aktivitást tapasztalt, és felkészült arra, hogy a szeptember 11-i szavazást megelőzően „valami kivételes dolog” történhet.
  • Kína legfelsőbb törvényhozója, Li Zhanshu részt vesz a hetedik Keleti Gazdasági Fórumon a héten Vlagyivosztokban, ezzel ő lesz a legmagasabb rangú kínai tisztviselő, aki az ukrajnai háború kezdete óta Oroszországba látogatott. Li, a Nemzeti Népi Kongresszus Állandó Bizottságának elnöke szerdától szeptember 17-ig tesz hivatalos látogatást Oroszországban, Mongóliában, Nepálban és Dél-Koreában a Xinhua hírügynökség szerint. Oroszországban való tartózkodása alatt részt vesz a hétfőn kezdődő négynapos fórumon.

(The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG