1p
Alig kezdődött meg, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót - közölték diplomaták.

Van Rompuy átírta

Herman Van Rompuy

A plenáris megbeszélés halasztásának az az oka, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - a tagországok állam-, illetve kormányfőivel folytatott csütörtöki kétoldalú megbeszélései nyomán - átdolgozta a költségvetési tervezetet, és azt most a csúcsvezetőknek tanulmányozniuk kell. Az első reakciók fényében magának Van Rompuynek is át kell még egyszer gondolnia az általa javasolt számokat.

Az első értesülések szerint a kiadási főösszeget illetően Van Rompuy további csökkentést indítványoz, ám a mezőgazdasági támogatások és az úgynevezett strukturális alapok keretét - ide tartoznak a kohéziós alapok is - az eredetileg elképzeltnél kisebb mértékben kurtítaná meg.

A kohéziós keretnek örülhetünk

Orbán Viktor is járt a "gyóntatószékben"Csütörtök este Orbán Viktor miniszterelnök lefolytatta Brüsszelben az uniós költségvetési tárgyalások első fordulóját Herman Van Rompuy-jal, az Európai Tanács elnökével.

Orbán Viktor megerősítette a korábban kifejtett magyar álláspontot, amely szerint elfogadhatatlan lenne egy olyan uniós költségvetés, amely "méltánytalan" helyzetbe hozza Magyarországot.

Herman van Rompuy, vagyis az Európai Tanács elnöke a csúcstalálkozó előtt  egyenként fogadta az állam- és kormányfőket, hogy egyezkedjen velük a 2014-2020 közötti uniós keretbüdzsé elosztásáról.

A gyóntatószéki beszélgetésekre keresztelt kétoldalú találkozókon Van Rompuy azt kívánja feltérképezni, hogy mennyire rugalmasak az egyes országok, nyílik-e esély kompromisszumos megállapodásra. Háttér és előzmények >>

Uniós források szerint az Európai Bizottság által eredetileg indítványozott 1033 milliárd eurós, majd a Van Rompuy által nemrégiben javasolt 973 milliárd eurós helyett a legújabb Van Rompuy-elképzelés értelmében 940 milliárd eurós lenne a keretköltségvetés főösszege. Ez az újabb csökkentés elsősorban brit, másodsorban német követelésre került be a tagállamok vezetőinek éjfél után kiosztott tervezetbe.

Az említett - nevük mellőzését kérő - források azt állítják, hogy a versenyképesség előmozdítását célzó keretet 13 milliárd, az európai infrastrukturális hálózatok fejlesztésére szolgáló pénzeket ("Connecting Europe" program) 5 milliárd, az uniós külpolitika költségvetési keretét 5,5 milliárd, az európai polgárok biztonságát szolgáló programok keretét 1,6 milliárd euróval rövidítenék meg. Ezzel szemben a mezőgazdasági támogatási politika 7,7 milliárd euróval, a kohéziós (felzárkóztatási) politika pedig 11 milliárd euróval kapna többet, mint amennyi az előző Van Rompuy-tervezetben szerepelt.

Nem lesz ebből most költségvetés

A tagállami vezetők testületének elnöke "mérséklő célzatúnak" nevezte saját javaslatcsomagját. Ez alatt - a korábbi megnyilatkozások fényében - nyilvánvalóan az értendő, hogy az előző számoszlopokkal gyakorlatilag senki sem volt elégedett, ezért ő most igyekezett itt is, ott is mérsékelni a zúgolódást.

Felettébb kétséges azonban, hogy sikerrel jár-e Herman Van Rompuy. Angela Merkel német kancellár azzal távozott a megbeszélésről, hogy ez a rendkívüli csúcstalálkozó "valószínűleg nem hoz eredményt", és alighanem újabb tanácskozásra lesz szükség. Szavaiból kiderült, hogy a legutóbbi javaslatokra adott első tagállami reakciók nyomán Van Rompuynek is újabb indítványt kell majd letennie az asztalra péntek délre.

Francois Hollande francia köztársasági elnök is azt mondta az ülésről távozóban, hogy "még nem elégedett" a költségvetési javaslat tartalmával. Szerinte "csak részben hallották meg" Franciaország hangját, miszerint Párizs meg akarja őrizni a mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét.

Az EU-csúcstalálkozó első ülésén így gyakorlatilag egyetlen érdemleges eredmény született: az állam-, illetve kormányfők jóváhagyták, hogy Yves Mersch, a luxemburgi központi bank kormányzója tagságot kapjon az Európai Központi Bank irányító testületében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG