A gyóntatószéki beszélgetésekre keresztelt kétoldalú találkozókon Van Rompuy azt kívánja feltérképezni, hogy mennyire rugalmasak az egyes országok, nyílik-e esély kompromisszumos megállapodásra. Az alapvető megosztottság a nettó befizetők és a nettó kedvezményezettek között van: az előbbiek, mivel kevesebbet kapnak vissza a közös büdzséből, mint amennyit abba beadnak, a válságra hivatkozva vissza akarják fogni a kiadásokat. Különösen mélyek az ellentétek a kohéziós (felzárkóztatási), valamint a mezőgazdasági támogatási források jövőjét illetően. A kohéziós alappal kapcsolatban az egyik kiemelt politikai probléma Magyarországot érinti: a jelenlegi tervezet szerint az ország közel mintegy 30 százalékkal kevesebb pénzhez juthat ezen a jogcímen 2014 és 2020 között, mint a mostani hétéves ciklusban.
Hogyan áll össze az uniós költségvetés?
Az uniós büdzsé jellegzetessége, hogy mindig nullszaldós: a tervezett kiadásoknak megfelelő fedezet a tagállami költségvetések mintegy egy százalékából jön össze. A 2014 és 2020 közötti hétéves ciklusra az Európai Bizottság ezer milliárd euró fölötti keretet javasolt, de a nettó befizetők követelésére ez az újabb tervezetekben már 900 és ezer milliárd közé süllyedt. A briteknek ez sem tetszett, ők 900 milliárd alá akarják nyomni az összeget. David Cameron brit miniszterelnök volt egyébként az első, akit fogadott Van Rompuy.
Utolsóként látogat Werner Faymann osztrák kancellár a gyóntatószékhez. Közvetlenül előtte van a sorban Francois Hollande francia köztársasági elnök, majd Angela Merkel német kancellár. Ők ketten előzőleg külön is tárgyalnak egymással. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a menetrend szerint negyed hatkor találkozik az uniós vezetőkkel. Herman Van Rompuy ezeknek a kétoldalú konzultációknak a figyelembe vételével teszi majd meg áthidaló javaslatát a büdzsére az este kezdődő plenáris ülésen.
Az akár több napig is tartó uniós csúcson már nem az a kérdés, hogy a keretösszeget növeljék, hanem inkább, hogy a költségvetési fejezeteken belüli források átcsoportosításával csökkentsék az érintett tagállamok a veszteségüket. A látszat ellenére a bizottsági és az aktuális pénzügyi javaslatból levezethető, hogy a rendkívül hátrányos magyar pozíción akkor is lehet javítani, ha a költségvetésre fordított kiadások egy eurócenttel sem növekednek.
Akkor járunk jobban, ha az elosztási szabályokat módosítják
A Bruxinfo diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy Magyarország négyféleképpen is javíthat nem túl rózsás kilátásain. Először is a források egyes költségvetési fejezetek közötti átrendezésével, úgy, hogy más területek büdzséjét csökkentsék és az összeggel a kohéziós politika és a közös agrárpolitika költségvetését növeljék. Másodszor, a tagállamok által elérhető kohéziós források felső határának számunkra kedvező módosításával. Harmadszor, a kohéziós politika keretein belül a legfejletlenebb régiók számára is hozzanak létre olyan biztonsági hálót, ami garantál számukra egy bizonyos szintű finanszírozást. Negyedszer, ugyancsak a kohéziós politikánál a pénzfelhasználás szabályainak a könnyítés irányába ható módosításával.
De mit jelentene ez a gyakorlatban?
Először is a 2007-2014 közötti időszakban a regionális politikában, hét év alatt 25,7 milliárd euró volt az ország által elérhető összeg. Az Európai Bizottság javaslata ugyanakkor olyan helyzetet idézett elő, hogy a magyar támogatások mértéke a jelenlegi keretösszeghez képest majdnem 30 százalékkal csökkenhet. A különbség 7,4-7,5 milliárd euró, vagyis körülbelül 18,3 milliárd euró maradna. Mindez annak dacára, hogy hazánk jelenleg is, és a következő pénzügyi időszak végén is a legszegényebb országok, vagyis az uniós fejlettségi átlag 75 százaléka alá esők kategóriájába tartozik majd.
A források belső átrendezése például azt jelentené számunkra, hogy bár a kohéziós és a vidékfejlesztési alapokból is jócskán lehasítottak a következő időszakra, viszont a Horizont 2020 kutatási és innovációs program költségvetése például 60 százalékkal, a bel- és igazságügyi fejezeté 50, a külkapcsolatokra fordítandó keret pedig 25 százalékkal nőtt. Meredeken megnövelte a Van Rompuy féle javaslat az előző, ciprusi elnökségi indítványhoz képest az európai infrastruktúra alap, az Európai Összekapcsolási Eszköz (CEF) büdzséjét is. Egy belső átcsoportosítással tehát csökkenteni lehetne a veszteségeket, mind a kohéziós, mind pedig a közös agrárpolitikánál, főleg a direkt támogatásoknál. Mivel ezek a tételek tagállamokra lebontva kiszámolhatók, minden javulás, automatikusan javítaná a magyar pozíciókat is.
Mi van még?
További esélyt jelent az egy ország által maximálisan igénybe vehető támogatások mértékének növelése. Itt - sajnos - szerencsések vagyunk, hiszen már a jelenlegi szöveg is eltérést tesz lehetővé a főszabálytól akkor, ha egy ország 2008 és 2011 között 1 százaléknál súlyosabb recesszióban volt. Ez ráillik hazánkra és a három balti országra is. Az aktuális főszabály értelmében egységesen a GDP 2,4 százaléka lenne a felső határ, Magyarország esetében egyelőre 2,xx (pontosan nem ismert összeg) lenne ez a szám, ami maximum 2,99 százalékot jelent. Ez a baltiak számára már elfogadható kiigazítás, ám a magyarok veszteségeit csak részben csökkenti. Ahhoz ugyanis, hogy a jelenlegi szinten maradjunk, a GDP 3,51 százaléka kellene, hogy legyen a felső határ. Még a 2,99 százalékos szint is "csak" 21,9 milliárd eurós támogatást jelentene a mostani 25,7 milliárd eurós pénzekkel szemben, viszont már ez is nyereség volna a számunkra.
Kellene még egy védőháló is
A harmadik mérlegjavítási lehetőség abból származna, ha a fejlett és az újonnan létrehozandó átmeneti régiók kategóriájához hasonlóan az uniós fejlettségi szint 75 százaléka alatti, legszegényebb régiók számára is létrehoznának egy biztonsági hálót. Erről a bizottsági javaslat fura módon megfeledkezett, pedig éppen a legszegényebb térségeknek lenne ilyesmire leginkább szükségük.
Lobbizzunk a pénzfelhasználás szabályainak megváltoztatásáért
Ez azért kellene nagyon nekünk, mert már akkor is nyernénk némi pénzt, ha az uniós társfinanszírozás mértéke az aktuális javaslatban szereplő 75 helyett 85 százalékon maradna, úgy mint jelenleg. De az is nagy könnyebbség volna, ha a vissza nem téríthető áfa-t is támogatható költségként ismerné el az Unió, ahogy jelenleg is (ez főleg a forráshiánnyal küszködő önkormányzatoknak fontos). Ha ezeken a feltételeken a tárgyalások során egyáltalán nem sikerülne változtatni, akkor az becslések szerint azt jelenti, hogy a magyar költségvetés a GDP 1 százalékának megfelelő plusz terhet venne a nyakába. Ha csak nem veszik figyelembe enyhítő körülményként, hogy az emelkedő önrésszel összefüggő újabb központi kiadások miatt az államháztartás hiánya ismét 3 százalék fölé ugorhat, ami akár szankciókat is maga után vonhat. Alternatívaként Magyarországnak nem lenne elég önrésze és még a kevesebb uniós források felszívására sem lenne elég pénze.
Mi a legrosszabb forgatókönyv a számunkra?
A legrosszabb forgatókönyv tehát az, ha a rendelkezésre álló források meredeken zuhannának és közben még a pénzfelhasználás is nehezebbé válna, ahogy arra néhány nettó befizető ország láthatóan törekszik. És akkor ott van még a makrogazdasági feltételrendszer is, amely nem csak a kohéziós, hanem a strukturális és a vidékfejlesztési alapok befagyasztásával sújtaná, a tervek szerint majdnem automatikusan azokat a tagállamokat, amelyek nem képesek megfelelni a költségvetési fegyelemre vonatkozó szabályoknak. Ekkor már a Bizottság szinte akadály nélkül javasolhatná akár a kifizetések (!) befagyasztását is, amit előzőleg a tagállamok már folyósítottak a projektgazdáknak. Ezért számos kohéziós ország arra törekszik majd a csúcson, hogy ezeket a szabályokat is enyhítsék, amire diplomaták jó esélyt látnak.
A magyar külügy vezetője a hétfői ENSZ-közgyűlésre készülve mondta ezt el. 
