3p
Ijesztő merénylet történt Ankarában: közelről lelőtték egy kiállítási megnyitón az ott beszédet mondó orosz nagykövetet. A tettest, aki egy szolgálaton kívüli rendőr volt, tűzharcban lepuffantották. Az ügy magányos akciónak tűnik, de elég kínos Törökországnak. A merénylő Aleppót kiáltotta, így mintegy bevonva a dologba az egész zűrös szíriai helyzetet.

Az orosz külügyminisztérium megerősítette a nagykövet, Andrej Karlov halálát, és a merényletet egyúttal terrorista cselekedetnek minősítette. Az ankarai polgármester szerint az elkövető egy mindössze 22 éves, szolgálaton kívüli rendőr volt. Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy a merénylő elegáns öltözetben volt, öltönyben és nyakkendőben, és a nagykövet mögött állt. Egyszer csak előhúzta fegyverét és rögtön rálőtt a nagykövetre.

Öngyilkos merénylet

Egy videófelvétel szerint Aleppót és Szíriát emlegette, mintha tettének okát akarná magyarázni, majd Allahu Akbar felkiáltás következett. A merénylet után további lövések hallatszottak, a biztonságiak lelőtték az elkövetőt. Azt nem lehet tudni, hogy a merénylő egy magányos őrült volt, vagy egy szervezet, esetleg az Iszlám Állam nevében járt el. Cselekedete mindenesetre öngyilkos merénylet volt, hisz biztos lehetett benne, hogy a jelen lévő védelmi erők leterítik.

Az elmúlt hónapokban, a nyári puccskísérletet követően olyan erős tisztogatások zajlottak a török fegyveres erőknél, hogy alig maradt ember, rengeteg újat kellett felvenni. Nyilván nem volt könnyű mindenkit megfelelően átvilágítani, így akár az a helyzet is előállhatott, ami a szovjet hadseregben a második világháború előtt: a tisztogatások során lefejezték a tisztikart, így a háború elején egyszerűen nem volt megfelelő tisztállomány. A török tisztogatás ráadásul sokkal széleskörűbb volt, mint az egykori szovjet, az egész állományt érintette.

Kármentés

Erdogan elnök mindenesetre azonnal felhívta Putyint, beszámolt az esetről és sajnálatát fejezte ki. A török elnök a nyáron látványosan kibékült orosz kollégájával, akivel még tavaly, egy orosz katonai repülőgép Törökország általi lelövése óta romlott meg a viszonya. Erdogan most stratégiai partnerként, szövetségesként tekint Oroszországra, ezért ez az incidens rendkívül kellemetlen neki, így érthető, hogy megpróbálja mérsékelni a károkat.

Szíria

A merénylő utolsó szavaival a szíriai eseményekre terelte a figyelmet, melyek az utóbbi időben egyrészt valóban drámaiak voltak, másrészt egy meglehetősen szövevényes ellenség-barát viszonyrendszert eredményeztek. Oroszország tavaly lépett be a szíriai polgárháborúba a bukásra álló, kisebbségi síita diktátor, Aszad oldalán, de nem azért, mintha gondja lett volna Aszad szunnita ellenségeivel, hanem egyrészt, mert ez volt egy jó lehetőség katonai nagyhatalomként ismét bemutatkozni a nemzetközi színtéren, másrészt túl sok Oroszországból, ezen belül elsősorban Csecsenföldről származó terrorista volt a túloldalon, akik időnként visszatértek a szülőföldre bajt keverni.

A síita Aszadra, akinek rezsimje Szíria szunnita lakosságát elnyomta, a szunnita iszlám országok, mint Törökország és Szaúd-Arábia, ellenségként tekintettek. Az oroszokkal ugyanakkor nem akarnak rossz viszonyt, annak ellenére, hogy beszálltak Aszad mellé, és katonai sikerek sorozatát érték el neki, melyek közül a hab a tortán Aleppó városának teljes visszavétele lett a felkelőktől. Pont ma kezd tárgyalásokat a török, az iráni és az orosz külügyminiszter valamiféle békefolyamat elindításáról, a tervek szerint a merénylet nem befolyásolja a találkozót.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG