1p
Fellángolt a verseny az űrturizmusban: 2011-ben már csak a mostani ár felét, 19,5 millió forintot kell kifizetnünk egy a félórás űrutazásért
Fellángolt a verseny az űrturizmusban: 2011-ben már csak a mostani ár felét, 19,5 millió forintot kell kifizetnünk egy a félórás űrutazásért

Fellángolt a verseny az űrturizmusban: eddig egyedül a Virgin Galactic cég hirdetett szuborbitális utakat 2009-re vagy 2010-re, ám a héten jelentkezett egy versenytárs, amely féláron kínálja szolgáltatásait, igaz, csak 2011-re.

Az XCOR Aerospace Inc nevű kaliforniai társaság kedden bejelentette, hogy társult a Jules Klar utazási irodával, amely leginkább az 1960-as években divatos "Európa napi öt dollárért" túráiról ismert, és közösen kifejlesztendő, Lynx nevű űrjárművükre 95 ezer dolláros áron (19,5 millió forint) fogják árusítani a jegyeket.

A kétüléses űrjármű kísérleti repüléseire a tervek szerint 2010-ben kerül sor. Per Wimmer dán beruházási bankár már be is fizetett az első, várhatóan 2011-ben sorra kerülő Lynx-utazásra.

A Lynx utasait egy tapasztalt űrhajós viszi majd az űrbe. Richard Searfoss az amerikai űrkutatási hivatal pilótájaként három űrutazás résztvevője volt, a NASA-ból 1998-ban lépett ki, jelenleg az XCOR pilótája.

A 95 ezer dolláros csomag magában foglalja a 61 kilométer magasba vivő, ám a starttól a leszállásig mindössze félórás űrutazást. Ez az idő elég a légkör sűrűbb rétegeiből való kilépésre, de ahhoz nem, hogy az űreszköz orbitális pályára álljon.

Az utasok körülbelül egy percig lesznek a súlytalanság állapotában, de a Virgin Galactic utasaitól eltérően, akik szabadon lebegnek majd, őket üléseikhez szíjazzák, és túlnyomásos űrruhát kell viselniük. A jegy ára magában foglalja az ötnapos tartózkodást egy arizonai luxusszállóban, ahol felkészítik őket az űrutazásra, és elvégzik a szükséges orvosi vizsgálatokat.

A Virgin Galactic beharangozott szuborbitális járataira eddig több mint 200-an jelentkeztek 2005 óta. Ők fejenként több mint 20 ezer dollár előleget fizettek be a 200 ezer dollárra taksált, a súlytalanság élményét biztosító útra.

Simonyi márciusban újra az űrbe látogat 
Apja után megy az űrbe az újabb turista 
Kína a világűrt is beveszi? 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG