A Reuters szerint a mai tesztrobbantáskor egy a hirosimainál is erősebb atomtöltetet robbantott fel a diktatórikus ország, ráadásul azt is kijelentették, hogy most már képesek ballisztikus töltényekre stabilan felszerelni azt.
Legutoljára januárban tesztelt atombombát a világtól teljesen elzárkózott ország, ezután az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be, amelyek miatt csak tovább nőtt az észak-koreai izoláció.
Mindenki elítélte
Park Geun-hye dél-koreai elnök szerint Kim Dzsong Un mániákusan felelőtlen és teljesen figyelmen kívül hagyja a nemzetközi közösség felszólításait arra, hogy Észak-Korea hagyjon fel a nukleáris fegyverek fejlesztésével – írja a Reuters.
Barack Obama miután Parkkal és Abe Shinzo japán elnökkel tárgyalt úgy fogalmazott, hogy a tesztnek nagyon komoly következményei lesznek. A diktatúra lépését egyébként még az egyetlen szövetségesük, Kína is elítélte, és felszólította Phenjant, hogy hagyjon fel az olyan akciókkal, amelyek rontanak az egyébként is feszült helyzeten.
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba.

