2p
A Nemzeti Versenyképességi Tanács alakuló ülésén megjelölt hat területet a gazdasági kabinet és a kormány is megtárgyalta.

A kabinet azt is jóváhagyta, hogy ezekkel kapcsolatban törvénymódosítási javaslatokkal élhessenek, ennek az előkészítése zajlik most - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter bízik abban, hogy még áprilisban be tudják nyújtani a módosítási javaslatokat. Arról is beszámolt, hogy a tanács második ülésén a munkaerőpiac versenyképességét vizsgálták.

A testület tagjai az alakuló ülésen hat területen láttak lehetőséget arra, hogy már rövid távon a versenyképességet érdemben javító döntések szülessenek. Ezek a cégalapítás, az építési engedélyek, a villamoshálózati kapcsolódás, a kistulajdonosok védelme, az adófizetés és a fizetésképtelenség rendezésének kérdése. Varga Mihály szerint a tárcákon múlik, hogy milyen gyorsan lesz a javaslatokból jogszabály.

A munkaerő-piaci tartalékokat keresik

A csütörtöki ülésen azt vizsgálták a tanács tagjai, hol vannak még tartalékok a munkaerőpiacon. A munkaerő-mobilitást, a képzési támogatások rendszerét, az adófizetést és a járulékokat érintő kérdések kerültek szóba. A miniszter szerint nem lehet megelégedni a jelenlegi 67 százalékos foglalkoztatottsági szinttel, a 4,4 millió munkavállalóval. Itt még van tartalék, hasonló népességű országokban félmillióval többen dolgoznak - mondta.

Hernádi Zsolt, a tanács tagja, a Mol elnök-vezérigazgatója a tájékoztatón azt mondta, amiket most leszakítanak, alacsonyan lógó gyümölcsök, nem érintenek komplex társadalmi, gazdasági rendszereket. A tanács azokkal a kérdésekkel is foglalkozni akar majd, amelyekkel sokkal hosszabb távú hatásokat lehet elérni. A munkaerő képzésével, képzettségével, oktatásával kapcsolatos kérdések, az intézményrendszer működése és hatékonysága, a nyugdíj és az egészségügy terveik szerint mind a tanács elé kerülnek - mondta.

A kormány maradéktalanul elfogadta az alakuló ülésen megfogalmazottakat, és utasította az illetékes minisztereket, hogy a jogalkotási programba ezeket építsék be, és a lehető leghamarabb jogszabályváltozások legyenek belőlük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG