1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kételyekkel fogadták a nemzetközi hitelezők a legújabb görög megtakarítási programot, az ellenzék és a szakszervezetek ugyanakkor tüntetéseket és egyéb tiltakozó akciókat jelentettek be a tervezett megszorítások ellen.

Hétfő hajnali értesülések szerint a programról vita van a koalíciós partnerek között is, a két baloldali párt ugyanis attól tart, hogy súlyos politikai árat kell fizetni, ha a fő terheket ismét a nyugdíjasoknak és a munkavállalóknak kell viselniük.

A nemzetközi hitelezők, az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői vasárnap Athénban Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszterrel folytattak tárgyalásokat, hétfőn pedig Antonisz Szamarasz miniszterelnökkel találkoznak.

Késő este minisztériumi forrásokból kiszivárgott, hogy a pénzügyminiszter a hitelezők által követelt mintegy 11,6 milliárd eurós pótlólagos megtakarítási csomagnál nagyobb, 17 milliárd eurós megtakarítási programot mutatott be az úgynevezett trojkának, ezt azonban hivatalosan nem erősítették meg. Értesülések szerint ugyanakkor a nemzetközi hitelezők kételyeiknek adtak hangot a program több pontjának megvalósíthatóságával kapcsolatban. Ezek között szerepelt állítólag az adócsalás elleni harc tervezett intézkedéseinek hitelessége, valamint az olcsóbb államot célzó javaslatok megalapozottsága.

A kormánypártok is megosztottak

Az ellenzék - élén a radikális baloldali SZIRIZA párttal -, valamint a szakszervezetek ugyanakkor tüntetéseket, illetve más tiltakozó akciókat jelentettek be. Ezek első állomása a szombat esti, több mint tízezres thesszaloniki tüntetés volt. A tiltakozók azzal vádolták a Szamarasz-kormányt, hogy a nemzetközi hitelezők parancsainak engedelmeskedik, és az országot katasztrófába sodorja.

Egyelőre nincs végső megállapodás a tervezett megszorításokról a görög kormánypártok között sem. Szamarasz kormányfő konzervatív Új Demokrácia pártja, valamint a szocialista Paszok és a mérsékelten baloldali Dimasz szerdára halasztotta az újabb egyeztetést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG