1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az olasz gazdaság 0,8 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző három hónaphoz képest, és 1,4 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest, a belső kereslet csökkenése miatt - jelentette az olasz statisztikai hivatal. A negyedéves adat megfelelt az előzetesen ismertetettnek, ugyanakkor az éves visszaesés mértékét 1,3 százalékról korrigálta 1,4 százalékra a statisztikai hivatal.

Az olasz gazdaság már a tavalyi utolsó negyedévben recesszióba került, amikor a GDP 0,7 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékkal mérséklődött. Egy gazdaságot akkor tekintenek recesszióban lévőnek, ha két egymást követő negyedévben csökken a negyedéves teljesítménye. Éves összevetésben 0,5 százalékkal csökkent az olasz GDP a tavalyi negyedik negyedévben, míg az előző három hónapban még 0,4 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében 0,5 százalékkal bővült az olasz GDP.

Az előrejelzések szerint az olasz gazdaság helyzete tovább romlik az idén, mert a költségvetési megszorítások miatt csökken a belföldi kereslet, az export vezérelt növekedésnek pedig gátja a pangó globális kereslet. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának teljesítménye 1,9 százalékkal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint 1,7 százalékkal csökken az idén, míg a kormány prognózisa szerint csak szerényebben, 1,2 százalékkal zsugorodik a GDP.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG