Egy ukrán parlamenti képviselő állítása szerint a kulcsfontosságú német parlamenti frakciók konszenzusra jutottak abban, hogy engedélyezik az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus cirkálórakéták szállítását Ukrajnának, de a hivatalos döntés még nem született meg.
A német védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy Berlin egyelőre nem tervezi a rakéták szállítását, és ez az álláspont a minisztériumi kommunikáció szerint azóta sem változott.
Jehor Csernyev, a NATO parlamenti közgyűlésén Ukrajna küldöttségét vezető képviselő azonban így fogalmazott:
barátaim a Bundestagban elárulták, a kulcsfontosságú frakciók konszenzusra jutottak a nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnának történő átadásával kapcsolatban.
Hozzátette, ennek elérésén régóta dolgoztak, és most végre megtört a jég. Most a hivatalos döntésre várnak, amely után a rakéták akár el is indulhatnak majd.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szerint nem közvetlenül a választás előtt, hanem tavaly júniusban és idén január közepén kaptak állami támogatást.

Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



