4p
Megint egyre többen találtak munkát, viszont az álláskeresők közel fele nem kap semmilyen támogatást.

Az idei év március–májusi időszakában a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer fő volt, 64 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 69,1 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

2017. március-májusához képest idén a foglalkoztatottak létszáma 1,5 százalékkal magasabb, 4 millió 457 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 108 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 41 ezer fővel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig mintavételi hibahatáron belül változott.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 405 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,4 százalékponttal, 69,1 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 1,7 százalékkal, 2 millió 406 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,7 százalékponttal, 76,0 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 1,0 százalékkal, 1 millió 999 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,2 százalékponttal, 62,2 százalékra nőtt.

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottság a mintavételi hibahatáron belül változott, a foglalkoztatottak létszáma 292 ezer, a foglalkoztatási ráta pedig 28,4 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) korosztályba tartozók körében egyaránt emelkedett a foglalkoztatottak száma, foglalkoztatási rátáik is javultak, előbbieké 1,0 százalékponttal, 84,3 százalékra, utóbbiaké 2,7 százalékponttal, 53,5 százalékra nőtt.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,5 százalékponttal, 74,2 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,9, a nőknél 66,7 százalék.

32 ezerrel kevesebb munkanélküli

Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 32 ezer fővel, 171 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent. Hasonló mértékű javulás mellett a férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket.

A tavalyi év azonos időszakához képest 15–74 éves férfiak körében 16 ezer fővel, 87 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk pedig 0,7 százalékponttal, 3,5 százalékra mérséklődött. A nők esetében a változás hasonló mértékű volt, a munkanélküliek száma 16 ezer fővel, 83 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,8 százalékponttal, 4 százalékra mérséklődött.

A 15–24 évesek munkanélkülisége mérséklődött, számuk 8 ezer fővel 28 ezerre, míg munkanélküliségi rátájuk 2,1 százalékponttal 8,8 százalékra csökkent. A munkanélküliek hatoda került ki ebből a korcsoportból. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–74 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 0,4 százalékponttal, 3,5 százalékra, az utóbbiaké 1,5 százalékponttal, 2,5 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 17,9 hónap volt, a munkanélküliek 45,3 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt.

Hogy állnak az álláskeresők?

A nyilvántartott álláskeresők száma 15,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a májusi zárónapon 244 200 álláskereső szerepelt, ami több mint 43 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

A májusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Nagyon sokan nem kapnak támogatást

Az NFSZ adatai szerint májusban 133 600 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 44,6 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,3 százaléka, azaz közel 110 ezer ember semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Az év ötödik hónapjában 800 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a járművillamossági-, elektronikai készülékek, illetve a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártását, a napilapkiadást, a villamos motor, áramfejlesztő gyártását és a rádióműsor-szolgáltatást, területileg pedig Fejér megyét, Budapestet, valamint Komárom-Esztergom és Nógrád megyét érintették.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG