3p

A cél a kiberkockázatok csökkentése az online piactérben.

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ–NKI) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai pénzügyi rendszer kiberkockázatainak hatékony csökkentése, illetve a kiberbiztonság magas szintre emelése érdekében – tájékoztatta a jegybank pénteken az MTI-t. A két szervezet a közös cél érdekében rendszeres konzultációval, közös konferenciák és képzések szervezésével is segíti egymás munkáját – áll a közleményben.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ–NKI) nevében Kiss Csaba főigazgató, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten a két intézmény együttműködési megállapodását a kiberkockázatok hatékony csökkentése érdekében a pénzügyi szektorban.

A megállapodás hangsúlyozza, az MNB többek között nyomon követi az innovatív technológiai megoldások (például blokklánc, mesterséges intelligencia, gépi tanulás) fejlődését, elterjedésének alakulását, az e megoldásokban rejlő lehetőségek támogatásának és a kapcsolódó kockázatok kezelésének irányait. Emellett figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi pénzügyi technológiai és innovációs trendeket, a FinTech cégek által hozott új technológiákat, koncepciókat, az innovátorokat, az intézmények által alkalmazott technológiákat és digitális stratégiákat is. E körben az MNB kiemelten monitorozza a kiberkockázatok, veszélyek és fenyegetések lehetséges előfordulásának módjait és helyeit, mind a jegybankot, mind a pénzügyi közvetítőrendszert illetően.

Az NBSZ szervezeti keretei között működő Nemzeti Kibervédelmi Intézet ellátja az eseménykezelési feladatokat és a hatósági felügyeletet a létfontosságú információs rendszereknél és rendszerelemeknél, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott bejelentésköteles szolgáltatók (online piactér, internetes keresőszolgáltatás, felhőszolgáltatás) esetében. Továbbá feladatai közé tartozik a „nemzeti kapcsolattartó pont” működtetése, amelynek célja az Európai Unión belüli nagy hatású kiberincidensek hazai koordinálása, az incidensekkel kapcsolatos jelentések fogadása, küldése a nemzetközi partnerszervezeteknek.

A két szervezet együttműködése erősíti a pénzügyi piacokon észlelt kiberbiztonsági problémák, anomáliák kiküszöbölésének lehetőségét. Fotó: Depositphotos
A két szervezet együttműködése erősíti a pénzügyi piacokon észlelt kiberbiztonsági problémák, anomáliák kiküszöbölésének lehetőségét. Fotó: Depositphotos

A két intézmény szorosabb partneri együttműködése erősíti a pénzügyi piacokon észlelt kiberbiztonsági problémák, anomáliák kiküszöbölésének lehetőségét. Megteremti azt a keretet, amely révén a felek feladataik ellátása érdekében, a jogszabályokban előírt együttműködésen túl, kölcsönösen segíthetik egymás munkáját – ismertette a közlemény.

Az együttműködési dokumentum alapján a két intézmény rendszeresen megosztja egymással a témával kapcsolatos fontosabb hazai és nemzetközi legjobb gyakorlatokat. Erősítik a kölcsönös előzetes kommunikációt a közérdekű igényérvényesítések, a nyilvánosság tájékoztatása kapcsán is.

A felek célul tűzték ki többek között a pénzügyi szektor kiberbiztonsági ellenállóképességének tesztelését, felmérését és fejlesztését célzó gyakorlatok szervezését. Emellett kölcsönösen együttműködnek és részt vesznek az ilyen gyakorlatok kapcsán felmerülő feladatokban is. Elősegítik a pénzügyi fogyasztók biztonságtudatosságának növelését a digitális banki csatornák használata és egyéb online tevékenységek során.

Mindezek mellett a két intézmény egyeztet a digitális jegybankpénz kutatásával, tesztelésével, működtetésével kapcsolatos kiberbiztonsági kockázatokról és kérdésekről is.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG