1p
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt szeretné, ha a Magyar Államkincstár az önkormányzatok számára is tudna számlát vezetni, hiszen ezzel olcsóbbá és biztonságosabbá lehetne tenni az önkormányzatok működését.

A nemzetgazdasági tárca vezetője erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt kedden. Úgy fogalmazott: a kincstárban több lehetőség van, mint amit most tud. "Ehhez keresek egy új embert" - mondta, utalva arra, hogy április végén mentette fel Kandrács Csabát, a szervezet korábbi elnökét, s helyére - megbízott vezetőként - miniszteri biztost nevezett ki.

Fontosnak nevezte, hogy a kincstár nyitni tudjon nemcsak az állampapír-forgalmazás irányába, hanem abban is, hogy sokkal ügyfélbarátabbá váljon, azaz megteremtődjön annak lehetősége, hogy önkormányzatok számlavezetését is el tudja látni.

Varga Mihály elismerte, hogy egy ilyen változásnak a kereskedelmi bankok nem örülnének, de hangsúlyozta, hogy ezen a területen van megtakarítási lehetőség, és ez a közösség szempontjából hasznos.

Leszögezte, hogy nincs szükség az önkormányzatoknak az államkincstáron keresztüli hitelezésére, hiszen "arra ott vannak a bankok, tehát nem arról van szó, hogy beruházásokhoz ad a kormány kedvezményes hiteleket". Nem is lenne célszerű, hiszen egy versenypiacon keresztül kell kialakulnia a kamatszinteknek - tette hozzá.

A gazdasági tárca vezetője az interjúban arról is beszélt, hogy lehetővé kell tenni, hogy az államigazgatásban dolgozó munkavállalók számára a bérkifizetés is sokkal felhasználóbarátabbá váljon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG