2p

Friss adatok mutatják, mennyire leszakadtak az idősek az aktív keresők mögött.

Ma jött ki a statisztikai hivatal jelentése a keresetek első hat havi alakulásáról, a tényadat pedig arról árulkodik, hogy a fizetésből élők sokkal jobb jövedelmi helyzetben vannak idén, mint a nyugdíjból élők - írja laptársunk, az Mfor.hu.

Lapunk rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy a nyugdíjemelés mértéke elmarad idén az inflációtól, vagyis a nyugdíjasok reálértelemben veszítenek - egészen addig, amíg november táján meg nem kapják a törvény szerint járó kiegészítést. Addig viszont tulajdonképpen hiteleznek az államnak.

A fizetések ellenben rendre meghaladják az áremelkedés mértékét, a korábbi években jelentősen, mostanában kisebb mértékben, de még mindig elmondható, hogy az aktívak sokkal jobban járnak, mint az idősek.

A KSH mai jelentése szerint a reálkereset január és június között 6,3 százalékkal emelkedett, az ebben az időszakban mért 3,4 százalékos infláció mellett. Annyiban torzít a statisztika, hogy a legfrissebb számokban már megjelenik az egészségügyi dolgozóknak nyújtott 500 ezer forintos egyszeri juttatás.

Eközben a nyugdíjasok inflációja - amit külön mér a KSH - 3,88 százalék volt lapunk számításai szerint, vagyis az idősek reálértelmben veszítenek eddig az évben, tekintettel arra, hogy januárban 2,8 százalékos volt a nyugdíjemelés.

Főleg az időseket (és a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket) sújtja az élelmiszerek árrobbanása. A legutóbbi, júliusi adat szerint az élelmiszerek átlagos inflációja 7,8 százalék volt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a párizsi, kolbász 16,1 százalékkal drágult, az idényáras élelmiszerek (friss zöldség, gyümölcs, burgonya) pedig még ennél is jobban, 17,1 százalékkal.

Amíg tehát az aktívak havi keresete többet ér a boltokban, addig a nyugdjasok kosarába kevesebb termék kerülhet, mint egy éve.

Ebben a cikkünkben azt mutattuk be, hogy a nyugdíjasok szerint minimálisan mekkora jövedelemre volna szükségük a megélhetéshez. Az biztos, hogy a jelenlegi nyugdíjemelési módszerrel ez nem lesz elérhető, amíg az inflációhoz kötik a járandóságok növelését, legfeljebb tartani tudják a reálértéket a nyugdíjak. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG