2p
Életbe lépett a Párizsi Megállapodás.

A megállapodást még tavaly decemberben fogadták el, a ratifikáció azonban sokáig tartott, így mostanra jött össze elég ország ahhoz, hogy hivatalosan is hatályba léphessen a párizsi klímaegyezmény. Ennek következtében a résztvevő 195 ország vállalja, hogy 2 Celsius-fok alatt (de inkább 1,5 fokon) tartja a Föld légkörének felmelegedését. Az aláíró országok ötévente értékelik az eredményeket, a törekvéseket elsősorban magánforrások bevonásával finanszíroznák.

Magyarország az Európai Unió hat másik tagállamával együtt - Ausztria, Franciaország, Málta, Németország, Portugália és Szlovákia - október 5-én ratifikálta a megállapodást. A hatályba lépés feltétele volt, hogy legalább 55 olyan ország ratifikálja, amelyek együttesen a globális felmelegedésért felelős gázok 55 százalékát bocsátják ki.

Tényleg csak pénz kérdése, hogy ne változtassunk a Föld légkörén?

Vajon miért pont most jutott el oda a világ, hogy tető alá tudott hozni egy globális klíma- avagy légkörvédelmi megállapodást? Lehet egyáltalán mérni, hogy betartják-e a paktumot az országok, jól költik-e el a dollármilliárdokat, vagy nincs is szükség számonkérésre? Egyelőre még a megfelelő technológia sincs meg ahhoz, hogy teljes egészében alternatív energiára álljunk át - a tudományos kutatások mellett azonban van jónéhány dolog, amit mi magunk is megtehetünk a környezetünk érdekében. Ehhez pedig nem pénzre van szükség elsősorban. A Zágoni Miklós fizikus, klímakutatóval folytatott beszélgetést itt és itt nézheted meg a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG