5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Emellett a veszélyhelyzetet is kitolták jövő nyárig. 

Meghosszabbította 2022. június 1-jéig a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet a kormány javaslatára az Országgyűlés. A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatot 133 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A kormány arra hivatkozással kezdeményezte a december 31-ig tartó veszélyhelyzet meghosszabbítását, hogy így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni - emlékeztet az MTI.

Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzet korábbi megszüntetését - olvasható a törvény indoklásában. A veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek hatályukat vesztik, ha megszűnik a veszélyhelyzet. Ezért a törvény a jogbiztonság érdekében rendezi ezen intézkedések sorsát is.

Elfogadták, hogy 2022. június 30-ig lesz érvényben a hiteltörlesztési moratórium.

A legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februrától kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére - erről is döntött az Országgyűlés az élelmiszerláncot szabályozó törvény keddi módosításával - adta hírül a 24.hu. A változtatást 138 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el a parlament kivételes eljárásban a kormány javaslatára. A fogyaszthatósági idővel, továbbá 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozik a szabályozás.

Továbbá a veszélyhelyzet miatt ismét meghosszabbítják a lejárt okmányok érvényességét, az új határidő 2022. június 30. A rendelkezés a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmányokra vonatkozik, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is.

Átemelik a normál jogrendben a veszélyhelyzet alatt a távmunkával kapcsolatban hozott szabályokat. Lehetővé válik a részbeni távmunkavégzés is. A feleknek továbbra is munkaszerződésben kell megállapodni az otthoni munkavégzésről. A munkáltató adminisztratív terheit pedig csökkenti, hogy az ellenőrzési jogát számítástechnikai eszköz alkalmazásával is gyakorolhatja.

Lehetőség lesz továbbra is arra, hogy az otthon dolgozó munkavállaló havonta a minimálbér 10 százalékáig adómentesen költségtérítést kapjon.

Meghosszabbodik az egészségügyi dolgozók utazási kedvezménye, ők a veszélyhelyzet megszűnése után még 14 napig ingyen utazhatnak.

A törvény rendelkezik arról is, hogy a koronavírus elleni védőoltásra történő regisztrációkor milyen adatokat kell megadnia a taj-számmal rendelkező, illetve nem rendelkező magyaroknak, továbbá a külföldieknek.

A veszélyhelyzet alatt lehetőség van arra, hogy a közfeladatot ellátó szervek a közérdekű adatigényléseket hosszabb határidővel teljesítsék. A most elfogadott jogszabály szerint minden ilyen, a veszélyhelyzet megszűnésekor még folyamatban levő igényt a lehető legrövidebb időn belül, főszabály szerint legkésőbb az igény beérkezését követő 45 napon belül teljesíteni kell.

Ha a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete a veszélyhelyzet alatt feloszlatta magát, ennek hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követően lép életbe. Időközi választást és helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól lehet kitűzni.

A szálláshelyeken június 30-ig nem kell bemutatni a 14 év alatti gyermekek személyi okmányait, az adataikat a szülők nyilatkozata alapján rögzítik.

A törvény értelmében a veszélyhelyzet után is felmentést kap a közbeszerzési törvény alól a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító bizonyos szerződései esetén.

Határidő nélkül marad hatályban a fordított adózás egyes gabona-, illetve acélipari termékek értékesítése, illetve az üvegházhatású gáz kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog (kibocsátási egység) átruházása esetén. A törvény indoklása alapján azzal számolnak, hogy az EU meghosszabbítja a fordított adózás 2022. június 30-án lejáró határidejét.

Ugyancsak az adózást érinti, hogy hatályon kívül helyezték az adóhatóság általi áfabevallás-tervezet kiajánlásával kapcsolatos előírásokat, hivatkozásokat.

A törvényalkotási bizottság kezdeményezésére került a jogszabályba, hogy a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltaktól eltérő szabályok vonatkozzanak a nagyberuházásokra a régészeti feladatokkal összefüggő költségek csökkentése érdekében. Cél a nagyberuházások ösztönzése.

Törvénybe iktatták az üzemanyagárak rögzítését 480 forinton november 15-től számítva 3 hónapon keresztül, valamint kiterjesztették a rezsicsökkentést a kis- és közepes vállalkozásokra jövő június végéig.

Egy évvel meghosszabbodnak a 2021. november 24-e és a veszélyhelyzet megszűnése közötti időszakban lejárt vagy lejáró építési engedélyek, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások hatékonyan, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak, illetve újraindulhassanak.

(MTI)

 

 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG