4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Miközben tegnap kis időre átadta a kormányzást Joe Biden amerikai elnök, hosszú hetek vitái után pénteken elfogadta az amerikai törvényhozás alsóháza Joe Biden amerikai elnök 1750 milliárd dolláros szociális- és klímavédelmi csomagját.

A képviselőházban többségben lévő demokraták 220:213 arányban fogadták el a tervezetet, amelyet még a szenátusnak is meg kell szavaznia. Jared Golden, Maine állam demokrata képviselője csatlakozott a javaslatot ellenző republikánushoz, és nemmel szavazott. A voksolást csak fél nappal az eredetileg tervezett időpont után tudták megtartani. A késedelmet az okozta, hogy Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője csütörtök este nyolc órán keresztül tartott  beszéddel tiltakozott a törvényjavaslat ellen. McCarthy többek között arra figyelmeztetett, hogy a csomag gazdasági hullámvölgybe juttatja az országot.

Az államfő újra a kormány élén az elfogadott Biden-csomaggal. Fotó: MTI
Az államfő újra a kormány élén az elfogadott Biden-csomaggal. Fotó: MTI


A Biden-kormány október végén terjesztette a kongresszus elé a kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot. A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről.
Az egyebek között családi, oktatási, egészségügyi és klímavédelmi intézkedéseket tartalmazó terv, amelyet a Biden-kabinet az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemeléséből finanszírozna, jelentősen megváltozott az utóbbi hetek egyeztetéseit követően. Kikerült például a csomagból Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.
Ezen kívül nem szerepel a csomagban a korábban beharangozott, 12 hetesre tervezett fizetett szabadság, illetve családi betegszabadság sem. Szintén a tervek között szerepelt az időseket segítő, úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése is, de az új javaslat már ezt sem tartalmazza. Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program - amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát - szintén kimaradt a tervezetből.
Az új, 1750 milliárd dolláros csomagterv többek között 2022-ig meghosszabbítaná a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítana a 3 és 4 éves gyermekek számára. Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére. További 500 milliárd dollár jutna az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre.
A kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzése szerint a csomag nagyjából 160 milliárd dollárral növelné a hiányt a következő évtizedben. A republikánusok még a szavazás előtt felhívták a figyelmet, hogy a kimutatás ellentmond Biden korábbi ígéretének, aki azt mondta: a szociális- és klímavédelmi csomag nem növeli majd a hiányt.

"Biden elnök többször ismételt állításával szemben, miszerint ez a törvényjavaslat nulla dollárba fog kerülni, valójában milliárdokat fogunk fizetni érte" - hívta fel a figyelmet Tom Cole, Oklahoma állam republikánus képviselője.

"Köszönetet mondok (Nancy) Pelosi házelnöknek, a képviselőház vezetésének, és minden képviselőnek, aki keményen dolgozott és megszavazta ezt a törvényjavaslatot" - fogalmazott Joe Biden pénteki közleményében. Az elnök kiemelte, hogy a képviselőház két héten belül gazdasági programjának második jelentős csomagját fogadta el.
Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke szerint a csomag egy "látványos program" az egészségügyet, a családgondozást és az éghajlatváltozást érintő intézkedésekkel. "Ezek jelentős változást hoznak majd amerikaiak millióinak életébe" - tette hozzá.
A törvényjavaslatot a szenátusnak is el kell fogadnia, amely várhatóan csak a hálaadás ünnepe miatti szünete után tárgyal majd a csomagról. "A lehető leggyorsabban intézkedünk, hogy ez a törvényjavaslat Biden elnök asztalára kerüljön, és segítséget nyújtsunk a középosztálybeli családoknak" - jelentette ki pénteken Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG