2p
Összesen 114 milliárd forint a hiány, ennek befoltozására 67 milliárd forint hitel felvételére kényszerül a főváros.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd 39 millió 233 ezer forintban, kiadásait 380 milliárd 58 millió 282 ezer forintban állapítja meg.

Az így keletkező 114 milliárd 19 millió 49 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának - 25 milliárd 372 millió 92 ezer forintos - igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 66 milliárd 718 millió 391 ezer forintból, valamint belföldi értékpapírok 27 milliárd 987 millió 314 ezer forintos bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor külföldi adósság tőketörlesztésére 6 milliárd 58 millió 753 ezer forintot fordít a fővárosi önkormányzat.

A közgyűlés húsz igen szavazattal, kilenc nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az idei büdzsét.

Ahogy arról kedden a Világgazdaság már beszámolt: a működési költségeket növeli, hogy az önkormányzati dolgozók bérét emelni kell. Nagy többletkiadásokkal jár a 3-as metró pótlása is. Az állami költségvetés 217,5 milliárd forint támogatást nyújt erre, a költségek további emelkedésére már nincs fedezete Budapestnek, ezért az előterjesztés ezt tekinti a legnagyobb költségvetési kockázatnak.

A Fővárosi Állatkert Pannon Park projektjére a tervezet szerint 28,7 milliárd forint megy majd, útfelújításokra pedig közel 20 milliárd forint.

Kábítószerügyi fórum alakul

A mai közgyűlésen elfogadták azt is, hogy a főpolgármester és a budapesti rendőrfőkapitány vezetésével Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre.

A Tarlós István jegyezte előterjesztést a testület 23 igen szavazattal, egy nem ellenében, öt tartózkodás mellett fogadta el.

Az egyeztető fórum elnöke a főpolgármester, társelnöke a budapesti rendőrfőkapitány lesz. Tarlós István azt mondta, a probléma megoldását magasabb szintre emelik, mert eddig csak tüneti kezelés volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG