1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elfogytak az alapvető élelmiszerek a boltokból pénteken, amiket a Világélelmezési Program juttatott el a Gázai övezetben rekedt embereknek.

A Világélelmezési Program szóvivője, Alia Zaki a BBC újságírójának azt mondta, hogy pénteken az összes üzlet arról számolt be, hogy elfogyott az élelmiszer, amit el tudnának adni a segélyprogram keretében.

A WFP együttműködött 23 pékséggel is, ahol a menekültek mindennap tudtak friss kenyeret vásárolni. Zaki azonban azt mondta, hogy ezek közül a pékségek közül szombattól egyik sem fog működni.

„Az emberek öt-hat órát állnak sorba kenyérért, és üres kézzel térnek vissza” – tette hozzá a szóvivő.

A WFP kidolgozott egy utalványrendszert, amin keresztül 500 ezer gázai lakosnak volt lehetősége arra, hogy élelmiszert vásároljon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 20:42
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjáról szóló megállapodást és nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is tartalmaz. A két vezető ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be.
Makro / Külgazdaság Nem okozott meglepetést a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 13:58
Londonban döntöttek az alapkamatról.
Makro / Külgazdaság Délután nagy bejelentésre készül Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 11:12
Csütörtök délután minden kiderül.
Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG