2p

Az Európai Bizottság felszólító levelet küldött a magyar kormánynak: gond van a Mohu-koncesszióval, a kiberbiztonsági törvényekkel és az autópálya-matricával is.

Felszólító levelet küldött a magyar kormánynak az Európai Bizottság, mert a hulladékgazdálkodási koncesszió odaítélésekor nem tartotta be az uniós szabályokat – vette észre a Hvg. A Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított, többek között azért, mert a koncesszió 35 éves időtartama meghaladja az uniós irányelvben megengedett időtartamot. Magyarországnak két hónapja van válaszolni a felvetett kifogásokra, megfelelő válasz hiányában a Bizottság indoklással ellátott vélemény kiadásáról dönthet.

A magyar állam 2022-ben kötött szerződést egy koncessziós eljárást követően a Mol Nyrt.-vel. A Mol, illetve az általa tulajdonolt koncessziós cég, a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. szállíthatja el a következő 35 évben a lakossági közszolgáltatásból származó hulladékot és a termelő gazdálkodó szervezeteknél keletkező intézményi résztevékenység körébe tartozó hulladékot.

Az autópálya-matricával is gond van

Nem csak a Mohu-ügy miatt indult kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben. Kiderült, hogy a kiberbűnözéssel kapcsolatos hazai törvényeket is meg kell erősíteni, és a nap 24 órájában, a hét minden napján elérhető kapcsolattartó pontokat is köteles kijelölni a kormány. A Bizottság úgy véli, hogy Észtország, Magyarország és Lengyelország helytelenül ültette át az irányelvben foglalt intézkedések egy részét nemzeti törvényeibe, különösen az irányelvben meghatározott bűncselekmények elkövetéséhez használt jogellenes lehallgatásra vagy eszközökre vonatkozó rendelkezéseket.

Az autópályák használatához vásárolható viszonylati jeggyel sem elégedett az Európai Bizottság. Az uniós irányelvnek nem felel meg, hogy a magyarországi viszonylati jegy 120 percig érvényes, hiszen ez a nem rendszeres úthasználók, például a turisták hátrányára lehet. Az érintett kormányoknak két hónapon belül kell válaszolniuk és magyarázattal szolgálniuk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG