3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez történt az orosz–ukrán háborúban a hét első napján.

  • Ukrajna közölte, hogy az orosz erők „nagyon messze” vannak Bahmut elfoglalásától, és harcok dúlnak a városháza körül, ahol a Wagner-zsoldoscsoport állítása szerint kitűzte az orosz zászlót. „Bakhmut ukrán, nem foglaltak el semmit, és enyhén szólva nagyon messze vannak attól, hogy ezt megtegyék” – mondta Szerhij Cserevatij, a keleti katonai parancsnokság szóvivője.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy az ukrajnai Donbász régióban, az ukrán városért egyik napról a másikra folyó harcok „különösen hevesek”. Kijelentései azután hangzottak el, hogy a Wagner alapítója, Jevgenyij Prigozsin azt mondta, csapatai orosz zászlót tűztek ki a városházára. Ukrán tisztviselők azonban nem utaltak arra, hogy Bahmut orosz kézre került volna, és Prigozsin korábban is csak vágyakat fogalmazott meg Wagner katonai előrehaladásáról.
  • Az orosz rendőrség letartóztatott egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szállította azt a bombát, aminek felrobbanásakor meghalt egy prominens háborúpárti orosz katonai blogger vasárnap egy kávézóban Szentpétervár központjában. Az orosz rendőrség közölte, hogy egy Darja Trepova nevű nőt azonosítottak gyanúsítottként, és hozzátette, hogy egy szentpétervári lakásban tartóztatták le a hétfő reggeli házkutatást követően. Az ország belügyminisztériumának forrásai az RBK hírtelevíziónak azt mondták, hogy a támadást „többen gondosan előre megtervezték”. Az orosz hatóságok közlése szerint Vladlen Tatarszkij, akinek valódi neve Maxim Fomin volt, egy bombarobbanásban vesztette életét, amikor egy, a Néva folyó partján, Szentpétervár történelmi szívében található kávézóban beszélgetett más háborúpárti riporterekkel.
  • Finnország kedden hivatalosan is tagja lesz a NATO-nak. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt mondta, hogy ez „jó nap lesz Finnország biztonsága, az északi országok biztonsága és a NATO egésze számára”. Hozzátette, hogy a NATO álláspontja Ukrajna pályázatával kapcsolatban „változatlan”, vagyis „Ukrajna a szövetség tagja lesz”.

Jens Stoltenberg: a kedd „jó nap lesz Finnország biztonsága, az északi országok biztonsága és a NATO egésze számára”. Fotó: MTI / AP / Olivier Matthys
Jens Stoltenberg: a kedd „jó nap lesz Finnország biztonsága, az északi országok biztonsága és a NATO egésze számára”. Fotó: MTI / AP / Olivier Matthys

  • Váratlanul Ukrajnába látogatott Németország alkancellárja, Robert Habeck – közölte a német energiaügyi és gazdasági minisztérium, a tárcavezető a háború kitörése óta először járt az országban.
  • Andrzej Duda lengyel elnök azt mondta, hogy számít Volodimir Zelenszkij április 5-i látogatására. Zelenszkijt felesége, Olena Zelenska is elkíséri. Duda és Zelenszkij megbeszélései várhatóan biztonsági kérdésekről, regionális politikáról és gazdasági együttműködésről, valamint az ukrán gabona és egyéb mezőgazdasági termékek Lengyelországon keresztül történő tranzitjáról fognak szólni. A látogatás egybeesik a NATO külügyminisztereinek következő csúcstalálkozójával, amelyre Brüsszelben kerül sor, és amelyen várhatóan az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken is részt vesz.
  • A lengyel elnöki hivatal nemzetközi politikáért felelős vezetője, Marcin Przydacz szerint Lengyelország már leszállította Ukrajnának a MiG-29-es vadászgépek első adagját, de azt nem részletezte, pontosan mennyit. Lengyelország elnöke a múlt hónapban azt mondta, hogy Varsó átadja az első négy MiG-29-est Ukrajnának.

(The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG