4p

A globális éhínség miatt több mint 700 millió ember nem tudja, mikor ehet újra, ha egyáltalán lesz mit ennie, az élelmiszerek iránti kereslet pedig egyre nagyobb, miközben a humanitárius finanszírozás elapad - figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője.

Cindy McCain az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt elmondta, hogy a finanszírozás hiánya miatt az ügynökség kénytelen volt csökkenteni emberek millióinak élelelmiszeradagjait, és várhatóan további megszorításokra is szükség lehet. A WFP vezérigazgatója, John McCain néhai amerikai szenátor özvegye hangsúlyozta, hogy a világban jelenleg egyidejűleg zajló váláságok miatt egyre nagyobb a szükség a globális humanitárius segítségre. Mint mondta:

a WFP becslései szerint több mint 50 országban csaknem 47 millió ember van egy lépésre az éhezéstől, és a becslések szerint 45 millió öt év alatti gyermek alultáplált.

A római székhelyű WFP 79 országból gyűjtött adatai alapján 783 millió ember - a Földön minden tizedik ember - minden este éhesen tér nyugovóra. Több mint 345 millió embernek kell szembenéznie a súlyos élelmiszerhiánnyal, s számuk most csaknem 200 millióval több, mint a koronavírus-világjárvány előtt.

A WFP szerint "a háborús konfliktusok, a gazdasági válságok, az éghajlati szélsőségek és a műtrágyaárak emelkedésének halálos kombinációja" áll a magas számok hátterében. A pandémia és az ukrajnai háború gazdasági következményei miatt az élelmiszerárak világszerte olyan magasba emelkedtek, ami emberek milliói számára már elérhetetlen, miközben a magas a műtrágyaárak miatt visszaesett a kukorica, a rizs, a szójabab és a búza termelése.

700 millióan nem tudják, mikor esznek legközelebb. Fotó: Depositphotos
700 millióan nem tudják, mikor esznek legközelebb. Fotó: Depositphotos

McCain az üzleti élet vezetőit megszólítva arról beszélt, hogy az éhezés és szegénység hatékony kezeléséhez, és a humanitárius szükségletek hosszú távú csökkentéséhez erősíteni kell a több ágazatot is érintő partneri kapcsolatokat. Mint mondta: nem csak a finanszírozásra kell koncentrálni, hanem az innovatív megoldások keresésére is a humanitárius segítségre szorulóknak nyújtott támogatásokban.

Michael Miebach, a Mastercard vezetője hozzászólásában kiemelte, hogy miközben a finanszírozás továbbra is fontos, a vállalatok többet is tudnak nyújtani. "A magánszektor készen áll rá, hogy a közszférával együttműködve kezelje az előttünk álló kihívásokat" - mondta rámutatva, hogy "az üzleti élet nem lehet sikeres egy hanyatló világban" .

Jared Cohen, a Goldman Sachs globális ügyekért felelős elnöke hangsúlyozta, hogy "a globális cégek felelősséggel tartoznak részvényeseik, ügyfeleik, alkalmazottaik, közösségeik és a szabályokon alapuló nemzetközi rend iránt, amely lehetővé teszi számunkra az üzleti tevékenységet". Hozzátette, hogy vállalkozásoknak helyi kapcsolataik felhasználásával gyorsan kell cselekedniük, és a humanitárius segítségnyújtáshoz szakértelmüket kell nyújtaniuk.

Lana Nuszeibeh, az Egyesült Arab Emírségek ENSZ-nagykövete elmondta, hogy az ENSZ idén több mint 54 milliárd dollárt kért a tagországoktól, de mostanáig ennek az összegnek a 80 százaléka nem érkezett meg, ami "a rendszer válságát jelzi". Nuszeibeh ugyancsak kiemelte, hogy közszféra és a és magánszféra közötti partnerségek ma már kulcsfontosságúak a humanitárius munkában. Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet szerint a finanszírozás hiánya miatt "nagy veszélyben vannak" azok, akik a legjobban rászorulnak a segítségre. Felidézte, hogy 2023-ban a vállalatok kivették a részüket a humaitárius segítségnyújtás finanszírozásából - egyebek mellett Haitin és Ukrajnában -, de szükség van a további segítségükre, a kapacitásaikra, a tudásukra és az innovációikra is. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG