2p
Vasárnap éjfélkor lépett életbe a török-EU megállapodás.
Menekültek egy görögországi táborban 2016. március 20-án. Kép forrása: MTI

Törökország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően megkezdte a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítását - mondta Hóvári János történész a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A szakértő szerint a következő fél évben derül ki, hogy hatásosan végzi-e a török parti őrség a munkáját. Véleménye szerint korábban azért nem fékezték meg a migrációs áradatot, mert így akarták befolyásolni az EU-val folytatandó tárgyalásokat.

Jelenleg is 3 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban, többségük a szír határ mentén, arra várva, hogy hazatérhessenek.

Miről állapodott meg Törökország és az EU?

A pénteken kötött megállapodás értelmében Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező menekülteket, cserébe pedig 6 milliárd euró hozzájárulást kap az EU-tól a menekültek ellátáshoz, és az EU befogad ugyanannyi szíriai menekültet, ahány a megállapodás életbe lépésétől számítva illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon. Részleteket itt olvashat  >>>>>

Nálunk ennyi menekültet fogtak el

Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítése szerint kétszáztizenkilenc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 53, szombaton 100, vasárnap 66 embert fogtak el. Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, de februárban és márciusban is előfordult olyan nap, hogy kétszáznál is többet tartóztattak föl. Hétfőtől vasárnapig 529 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten - március 7-től 13-ig - ez a szám 675 volt.

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak a magukat afgánnak, iráninak, pakisztáninak vagy valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG