2p

A terrorszervezet által megtámadott ország légiereje egyebek mellett többszintes épületekben elhelyezett megfigyelőállásokat és mesterlövészfészkeket semmisített meg.

Az izraeli légierő csapásokat mért a Hamász iszlamista terrorszervezetre a Gázai övezetben - közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton. A célpontok között egyebek között hadműveleti parancsnokságok és rakétaindító állomások voltak, továbbá sikerült megsemmisíteni többszintes épületekben elhelyezett megfigyelőállásokat és mesterlövészfészkeket - tudatták.

Füst tör a magasba egy izraeli légitámadás után a Gázai övezet dél részén 2023. október 20-án. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber
Füst tör a magasba egy izraeli légitámadás után a Gázai övezet dél részén 2023. október 20-án. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton bejelentette, hogy megölte a Hamász fegyverzetfejlesztésért felelős tagját. Mahmúd Szábih mérnökként egy olyan egységet vezetett, amely fegyvereket, köztük katonai drónokat fejlesztett a Hamász számára. Az általa vezetett egység a Közel-Keleten más terrorista csoportokkal is kapcsolatot tartott fenn - áll az IDF közleményében. 

Eközben a Jediót Ahronót című újság hírportálja arról jelentett magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva, hogy két, korábban túszul ejtett amerikai állampolgár pénteki szabadon engedése ellenére sem tett le Izrael arról a tervéről, hogy szárazföldi hadműveletet indítson a Hamász ellen. A tisztviselők ezzel reagáltak a Times of Israel című lapnak arra az értesülésére, hogy az Egyesült Államok és több európai kormány megpróbálja rávenni Izraelt, hogy késleltesse a Gázai övezetben tervezett szárazföldi hadművelet elindítását, abban bízva, hogy a további tárgyalások újabb túszok szabadon bocsátását eredményezhetik.

A Times of Israel szerint olyan európai országokról van szó, amelyek állampolgárait a Gázai övezetben tartják túszként. Ezek a kormányok nagyon valószínűnek tartják egy szárazföldi hadművelet elindítását, de megpróbálják elérni annak elhalasztását, hogy kiderüljön, sikerül-e diplomáciai erőfeszítésekkel elérni a túszok szabadon bocsátását - írta a lap.

(MTI/AP/Reuters/TASZSZ)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG