2p
Az ünnepségek lemondását az operatív törzs indítványozta, amit a kormány el is fogadott.
MTI Fotó: Szalai Eszter

Az operatív törzs javaslatot tett a kormánynak a március 15-ei központi ünnepségek megrendezésének felfüggesztésére - ezt Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője jelentette be szombati sajtótájékoztatóján.

Közölte továbbá, hogy szüneteltetni kell a Milánó-Budapest és a Milánó-Debrecen repülőjáratot, az intézkedések végrehajtása folyamatban van.

Lakatos Tibor elmondta, az operatív törzs hétvégén is ülésezik és intézkedéseket hoz. Közölte azt is, hogy bűncselekményt követ el az, aki nem veti alá magát a járványügyi intézkedéseknek.

UPDATE:

A kormány elfogadja az operatív törzs ajánlását és lemondja a március 15-re tervezett központi ünnepséget - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Bár Magyarországon csak egyedi fertőzések vannak és gócpontok nincsenek, a múzeumkerti ünnepség hazánk legnagyobb rendezvénye, ahová Magyarország minden pontjáról érkeznek emberek. Ezért biztonsági okokból, az operatív törzs ajánlását elfogadva a kormány úgy döntött, hogy az idei évben a március 15-ei múzeumkerti nagyünnepséget lemondja. Az önkormányzati ünnepségeknek, helyi rendezvényeknek országos kihatásuk nincs, ezért azokról a helyi rendezők döntenek.

-indokolta döntését a kormány.

Eközben diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG