Március 15.
Vállalat
Technológia és sajtószabadság: Egy egészséges demokráciának szüksége van egészséges újságírásra
Pásztor András | 2021. március 15. 06:54
1848. március 15-én mi magyarok a szabadságot, az autonóm, nemzeti önállóságon alapuló polgári öntudat kifejeződését ünnepeljük. A 173 évvel ezelőtti, márciusi ifjak által összeállított 12 pont első helyén ez állt: "Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését." Mit jelentenek ma, a 21. században ezek a szavak? Ki és mi veszélyezteti ma a sajtó szabadságát, mit is jelent ma a cenzúra? Ezekre a kérdésekre rendhagyó módon Brad Smith, a Microsoft elnökének pénteken, az amerikai Kongresszus albizottságának meghallgatásán tett tanúvallomását idézzük válaszul, mert olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek egyszerre időtállók és reflektálnak az aktuális helyzetünkre, nemcsak Magyarországon, de szerte a világon. 1848. március 15-én ugyanis a haza és a haladás ügye még nem mondott ellent egymásnak, harmonikus egységben fonódtak össze. Erre lenne ma is szükség.
Makro / Külgazdaság
Orbán a magyar függetlenség mellett kardoskodott és a lengyeleket éltette
Privátbankár.hu | 2019. március 15. 12:11
Nincsen nagy állami ünnep Orbán Viktor beszéde nélkül, ez most sem volt másképp. Március 15-én ezúttal a nagy bejelentések elmaradtak, de a miniszterelnök azt ígérte, hogy most jön csak igazán a nagy közép-európai felemelkedés, emellett Lengyelországot is rengeteget méltatta.
Makro / Külgazdaság
Orbán európai forradalomról álmodik: Brüsszelt meg kell állítani!
Privátbankár.hu | 2017. március 15. 13:25
Ha nemzeti ünnep, akkor Orbán Viktor beszéd, egyúttal az is kiderült, hogy a menekültek mellett Brüsszel az ellenség. Összeszedtük, hogy miről elmélkedett a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnál. Ha hinni lehet Orbánnak, nekünk is éreznünk kéne az európai lázadás szelét.
Makro / Külgazdaság
Megemlékezések, Orbán-beszéd, tüntetések - itt van minden, mi lesz március 15-én
Privátbankár.hu | 2017. március 14. 19:02
Mindenki megtalálja a magának való szórakozást és kikapcsolódást a holnapi napon: a hivatalos megemlékezéseken túl persze lesznek tüntetések és piknikezés is, de kivonhatjuk magunkat a politika alól és megannyi kulturális rendezvényre látogathatunk el. A közlekedésre azért nem árt odafigyelni: lezárások lesznek és a közösségi közlekedés is megváltozik.
Vásárló
Lezárják a Nemzeti Múzeum környékét Orbánék miatt
Privátbankár.hu | 2016. március 6. 15:35
Március 15-én le lesz zárva az MNM környéke, ezt Hajdu János, a TEK főigazgatója rendelte el.
Makro / Külgazdaság
Orbán: csak magunkra számíthatunk - üzent Európának is (Frissítve)
Privátbankár.hu | 2015. március 15. 12:25
A szuverenitásról, Magyarország Európában betöltött szerepéről, az uborkáról és a gerincről is beszélt a miniszterelnök március 15-i beszédében.
Makro / Külgazdaság
BBC, New York Times: Orbán nekiment az EU-nak
Privátbankár.hu | 2012. március 16. 12:45
A miniszterelnök március 15-ei ünnepi beszédével számos európai sajtóorgánum foglalkozott ma. A legtöbben azt emeli ki, hogy a magyar kormányfő nekiment az EU-nak, azzal vádolva Brüsszelt, hogy gyarmatként bánik Magyarországgal.
Friss
Nemzetközi
Pofont kaphat Izrael, durva lépésre készülhet Európa
A kereskedelmi megállapodás jövője a kérdés.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Továbbra is gondot okoznak az illegális technikai sportok a természetvédelmi területeken
20:04
-
Pajtók Gábor és Nyitrai Zsolt is csatlakozott az ellehetetlenítési törvény beterjesztőjéhez
15:58
-
Kilép a Fideszből az ivádi polgármester, miután egy elítélt pedofíliával vádolt férfival közös rendezvényen vett részt
14:59
-
Lassuló bérnövekedés Magyarországon: a nettó átlagkereset 490 ezer, bruttó 714 ezer forint
09:41
-
Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
09:17
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
top 24
-
A nap képe: villámgyorsan lecserélték a zászlót Orbán Viktorék mellett
2025. május 20. 17:51
-
Visszaléphet a kormány, nagy pénzekről mondhatnak le
2025. május 20. 07:04
-
Román választás: ezt mondta Kelemen Hunornak a nyertes
2025. május 20. 08:09
-
Újabb mennyiségi korlátozások jöhetnek a boltokban
2025. május 20. 06:42
-
Zelenszkij fontos bejelentést tett
2025. május 20. 15:23
