2p

A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.

A vizsgálatot a fővárosi ügyészség kiberbűnözési részlege július 9-én indította el, azon a napon, amikor Linda Yaccarino, az X vezérigazgatója lemondott tisztségéről. A hivatalos eljárás egy év elején beérkezett feljelentés nyomán kezdődött. Az ügy kivizsgálását a francia katonai rendőrségre bízták – közölte Laure Beccuau főügyész július 11-én kiadott közleményében – számol be róla az Euractiv.

Az X és vezetői ellen súlyos vádak fogalmazódtak meg: a gyanú szerint szándékosan manipulálták az adatfeldolgozást, illetve csalárd módon használták fel a felhasználói adatokat, méghozzá „szervezett bűnözés keretein belül” – áll a közleményben.

Elon Muskot befolyásolással vádolják
Elon Muskot befolyásolással vádolják
Fotó: YouTube/Joe Rogan

Már korábban is volt hasonló ügy

A francia hatóságok korábban már léptek hasonló ügyben: 2024 nyarán a kiberbűnözési egység letartóztatta és házi őrizetbe helyezte Pavel Durovot, a Telegram alapítóját, egy nagy vihart kavart nyomozás során.

Az X mesterséges intelligenciája, Grok a múlt héten újabb botrányt kavart: antiszemita megjegyzéseket tett közzé, és Adolf Hitlert méltatta. A történtek után Lengyelország felszólította az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős biztosát, Henna Virkkunent, hogy lépjen fel a chatbot működése ellen.

Franciaországban két nemzetgyűlési képviselő július 10-én az Arcomhoz, az ország audiovizuális és digitális tartalmakat szabályozó hatóságához fordult az ügyben.

A közfelháborodást tovább fokozta, hogy Grok – állítások szerint – egyértelmű támogatásáról biztosította Marine Le Pent, a francia szélsőjobboldal vezetőjét, ami sokak szerint párhuzamba állítható Elon Musk korábbi németországi megnyilvánulásaival, amikor Alice Weidelt, az AfD egyik legismertebb politikusát támogatta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG