2p

Az amerikai költségvetés hiányának megfelezését ígérte egy év alatt a kormányzati hatékonyságért felelős amerikai kormányszervet vezető Elon Musk kedden.

A milliárdos vállalkozó, aki az elnök meghívására átmeneti időre csatlakozott az adminisztrációhoz, kedden a Fehér Ház elnöki dolgozószobájában, Donald Trump jelenlétében részletezte a kormányzati működés racionalizálása érdekében tett eddigi lépéseit és terveit. Kifejtette, hogy hozzáértéssel és gondossággal nemcsak a 2000 milliárd dolláros költségvetési hiány felezhető meg, de az infláció is eltüntethető 2026-ra.

Eddigi tapasztalatait részletezve azt állította, hogy egyesek a kormányzati bürokráciában „több százezer dolláros” éves fizetésük mellett képesek voltak több tízmillió dollárnyi nettó vagyont felhalmozni, miközben az adott tisztségben dolgoztak.

Elon Musk megint óriási ígéreteket tett
Elon Musk megint óriási ígéreteket tett
Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Saul Loeb

Visszautasította, hogy „ellenséges kormányzati hatalomátvétel” részese lenne, és úgy fogalmazott, hogy az emberek jelentős kormányzati reformra szavaztak, és ezt fogják kapni, „erről szól a demokrácia”. Hozzátette, hogy a szövetségi költekezést „józan észre alapuló ellenőrzés” alá akarja venni, és a pazarlás megszüntetése nem „drákói szigor”.

Elon Musk az üzleti és kormányzati tevékenységének összeférhetetlenségére vonatkozó újságírói felvetésre azt mondta, hogy az adatok nyíltak, és bárki megnézheti, milyen juttatásban részül a fehér házi pozíciója után. Musk Donald Trump meghívására volt jelen a Fehér Házban, ahol az elnök kiadáscsökkentéssel összefüggő rendeleteket írt alá.

Ezek között szerepelt a szövetségi intézmények létszámának befagyasztásáról és csökkentéséről szóló intézkedés, ami szerint minden négy, a szövetségi alkalmazásból távozó ember pótlására egyet lehet felvenni. Ez alól bizonyos szakterületek kivételt élveznek, ilyen a bevándorlás, a közbiztonság és a rendvédelem.

Donald Trump a rendeletek aláírásával egyidőben hangsúlyozta, számára elfogadható az, hogy a költségcsökkentési lépések a Kongresszus jóváhagyásával lépjenek hatályba, és hozzátette, megvannak a szavazatok ehhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG